Nehéz szavakat találnom, így az utolsó posztom kapcsán. Nah, de ne szaladjunk ennyire előre, először szeretnék egy kicsit beszélni a nagyobbik fiam idei leveléről, amit a Jézuskának írt.
Mint tudjátok, szerettem volna ebből egy hagyományt teremteni, minden évben íródik egy levél, aminek én készítek egy kis díszes lapot. Az első 2016-ban készült. 2017-ben egy különleges formát választottam. Sajnos tavaly decemberben hosszabb időt kórházban töltöttünk, így az a levél nem kapott még méltó helyet, de az idei nem maradhatott el. Klasszikus karácsonyi színeket használtam, egy komoly 6 éves fiúcskához méltóan. A levelet egy genotermbe varrtam bele, azt díszítettem. Annyira jó látni, hogy évről évre mennyire nagy fiú már és nagyon remélem, hogy évek múltán nagyon jókat fogunk derülni a kívánságlistákon.
És most pedig szeretném elmondani, hogy mennyire hálás vagyok, hogy éveken keresztül részese lehettem egy közösségnek, egy olyan közösségnek, mely rendkívüli módon feltöltött és inspirált. Emlékszem a napra, amikor Edit felkért, hogy alkossak, azt hittem ezt csak álmodom. 2016. február 3-án jelent meg az első posztom, és ha jól számolom szűk három év alatt 132 inspirációt készítettem nektek. Huh, mennyi élmény, mennyi tanulás, gyakorlás, átalkotott esték, reggelek, nappalok állnak mögöttem. Imádtam, imádtam minden percét, még ha néha nehéz időszakok is keresztezték.
Köszönöm a rengeteg élményt, köszönöm, hogy tanulhattam, fejlődhettem, köszönöm a barátságokat, amik ez idő alatt köttettek és neked Edit, pedig köszönöm, hogy szeretettel (be)fogadtál engem! Továbbra is alkotok, a scrapbook az életem része lett, nem múlhatna úgy el ünnep, hogy ne lenne nagy kupleráj az íróasztalomon (és körülötte az egész lakásban). 😊
