"Emi-love"

Úgy érzem, zseniálisak az új Covidos cuccok! Marketing nélkül mondom, hogy nekem pl. rögvest ihletésem támadt feldolgozni valami karantén emléket!

Mert bezártság ide, vagy oda, azért történt ez-az. Az egyik legnagyobb izgalom pl., hogy kaptam egy Canon Selphyt, jeah (biztos megértitek, hogy ez mekkora boldogság)! Szegényt a kézhezvételtől számított kb. ötödik percben munkába is állítottam, és vadul nyomtattam az arra érdemesnek talált fotókat… Majd, miközben válogattam valami kedvemre valót, kezembe akadt ez a régebbi, Emivel közös fénykép… úgyhogy amilyen lendülettel vágtam neki, olyan gyorsan el is engedtem a karantént témát!  Azt majd leközelebb 😉

Nem igazán volt koncepcióm, csak az oldalt nézve, azt hiszem romantikus hangulatban voltam. Az arányokat találtam ki egyedül, így az alapkartont nagyon halványan lefestettem kb. kétharmadáig. Különböző mintájú bélyegzővel pecsételtem, majd egy gyönyörű rózsás stencilt használtam, amire modellpasztát kentem.  Fekete tintával pacáztam, aztán tanácstalanul pakolgattam a fotót és a virágokat jobbról balra, forgattam a papírt… addig bűvöltem, míg rájöttem, hogy nekem még egy kis varrás hiányzik a fotó alól. Hát varrtam és hagytam a cérnát eldolgozatlanul, amitől engem egy álomfogóra emlékeztet … Utolsónak a betű chipiket fűztem át cérnával, mintha lógnának, majd eltartással felragasztottam őket.

Az új oldalakat mindig kilógatom a falra…. és kit tudja, ez hátha tényleg elkapja rossz álmokat😊

 emi love scrapup 1emi love scrapup 1emi love scrapup 1emi love scrapup 1emi love scrapup 1emi love scrapup 1

emi love scrapup 1

Felhasznált termékek:

smart_maxi_noicsizma2__1528111216_479 "Emi-love" - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházChipboard betűkészlet - Smart Maxi
Chipboard betűkészlet - Smart Maxi
1490 Ft
20160222_132435_resized__1538213997_626 "Emi-love" - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházTavaszi hajtások
Tavaszi hajtások
690 Ft
20180905_120450__1541508906_230 "Emi-love" - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházRózsás álmok - kivágatok
Rózsás álmok - kivágatok
1390 Ft
20180905_122632__1541508641_611 "Emi-love" - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházPasztell varázs - kivágatok
Pasztell varázs - kivágatok
1390 Ft