Lila BalatON

Jó pár évvel ezelőtt 3 őrült szingli csaj felkerekedett és egy fantasztikus napot töltött a lilába borult balatoni községben, Tihanyban. Persze Enci reggeli piszmogásának köszönhetően csak később tudtunk elindulni, de meglepő mód nem futottunk dugóba, legalábbis nem az autópályán, annál inkább célállomásunkhoz közeledve, mert már a félsziget bekötőjénél állt a kocsisor. Terelték a sok lelkes túristát a parkolók felé. Nem tudom, hogy bájos mosolyunknak, avagy az isssszonyatos vihogásnak köszönhetően, ami a kocsiból kiszállt, de minket tovább küldtek a fenti parkolóba. Mázli, közelebb leszünk a levendulákhoz 😊

A Levendula Ház Látogatóközpontban kezdtünk, ill. a belső tónál lévő vásárnál. Volt ott minden IS: szedtünk levendulát, készültek őrült fotók, vettünk levendulás szuveníreket, ill. kóstoltunk is jó néhány fincsiséget. Kész íz- és illatorgia volt az a pár órás séta, amit ott töltöttünk. A megfáradt vándor természetesen ételt és italt követelt magának, így Enci fogyasztott némi autentikus balatoni hekket, én rántott pontyot és Dia, ha jól emlékszem inkább valami húsosra szavazott a „pocsolyaszagú halak” helyett 😊 Tihanyt nem lehet úgy elhagyni, hogy a Rege Cukrászda teraszáról ne csodáljuk meg a gyönyörű magyar tengert, miközben kortyolgatjuk a levendulás cappuccinonkat ill. az Echo felé sétálva a Balcsis selfie sem maradhatott el az őrült bagázzsal. Csudijó nap volt!

Ezt az emléket egy minitag albumba foglaltam bele, a színvilága – az egyértelmű lilán kívül – a fehér és a szürke lett. Jó szolgálatott tett a Sizzix, némi tagvágó, domborítómappa, valamint jó pár inda, pillangó és szív formavágó is. A fehér alapkarton mellett, a Levendulás papírkészlet szinte minden darabját felhasználtam valamilyen formában, valamint stencileztem a szöveges tag chipboardokra is. Egy minitagra 1 db 5x7.5 cm-es fotó került és köré pakoltam a kivágatokat, cérnát, chipboardokat, ami jött sorban. Szöveg gyanánt a matricákhoz nyúltam, mert valahogy mindig akad olyan, ami pont passzol a témához. Felcsicsáztam még néhány szalaggal a tartókarikát és kész is lett a Bogás minitag albumka.

Csak halkan jegyzem meg, hogy érdemes benézni a webshopba, ugyanis nyár név alatt rengeteg csodás terméket találtok, amivel az idei „itthonnyaralunk” téma is könnyedén feldolgozható lesz 😊

lila balaton scrapup1lila balaton scrapup1lila balaton scrapup1lila balaton scrapup1lila balaton scrapup1lila balaton scrapup1lila balaton scrapup1lila balaton scrapup1lila balaton scrapup1lila balaton scrapup1

Felhasznált termékek:

feher_alapkarton_noicsizma5__1546516076_972 Lila BalatON - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFehér alapkarton 12"
Fehér alapkarton 12"
290 Ft
web_lev_00__1532004811_891 Lila BalatON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Levendulás papírkészlet A5
1190 Ft
levendulak_noicsizma1__1531311134_150 Lila BalatON - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházLevendulás matricaív
Levendulás matricaív
990 Ft
nekem_a_balaton_a_riviera_noicsizma1__1531395381_671 Lila BalatON - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházNekem a Balaton a Riviéra
Nekem a Balaton a Riviéra - matricaív
990 Ft
noicsizma_a_normalis_unalmas1__1568705169_783 Lila BalatON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
A normális unalmas
990 Ft
noicsizma_meseszep_helyek__1566931020_903 Lila BalatON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Meseszép helyek matricaív
1490 Ft
meses_az_elet_noicsizma1__1531311975_377 Lila BalatON - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházMesés az élet! A5-ös matricaív
Mesés az élet! A5-ös matricaív
1490 Ft
web_utON_01__1542023830_16 Lila BalatON - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházOtt vagyunk már? - matricaív
Ott vagyunk már? - matricaív
1490 Ft
20180620_143924_resized__1537703031_257 Lila BalatON - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházLevendulák
Levendulák
1190 Ft
noicsizma_merj_elni1__1557227307_680 Lila BalatON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Merj élni!
1190 Ft
IMG_7530__1538212854_322 Lila BalatON - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházTag - szöveges
Tag - szöveges
590 Ft
ketoldalas-ragasztoszalag Lila BalatON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Kétoldalas ragasztószalag
850 Ft