Hello Halloween

Tuuudom, mi magyarok vagyunk, nálunk Halottak napja van, nem Halloween és különben is minek kell egyfolytában Amerikát majmolni, meg töklámpás meg miegymás... DE szögezzük le, hogy az angol Halloween szó szerinti fordításban a Mindenszentek (All Hallows) előtti estét jelenti és egy ősi kelta ünnep, az Írországban és Skóciában élő törzsek ezen a napon ünnepelték az újévet - a Samhain-t, vagyis "a nyár végét" és ilyenkor egyszerre hódoltak a Napisten és a holtak Ura előtt. Az ünnep csak 1840 körül került át Észak-Amerikába, amikor sok elszegényedett földműves vándorolt ki Írországból, akik magukkal vitték az ősi kelta eredetű népszokásaikat és hitvilágukat is. Mára Amerikában Halloween estéjén az ajtók előtt jelmezbe öltözött gyerekek jelennek meg, akik „Trick or treat!”, szabadon fordítva: „Csokit vagy csalunk!” kiáltással szólítják a háziakat. Elméletileg az ajtónyitónak van lehetősége „csínyt”, azaz játékos fenyegetést választani, de ez nem jellemző; általában a gyerekek édességet kapnak, a felnőttek pedig jól szórakoznak. 

A töklámpás története szintén Írországból ered, és a  legenda szerint “Stingy Jack” - Fukar Jack (egy részeges kovács) nevéhez kötődik. A történet szerint Fukar Jack meghívta az ördögöt egy italra, de mivel nem véletlenül kapta a Fukar Jack nevet, nem akart fizetni az italért. Rávette az ördögöt, hogy változtassa át magát pénzérmévé, hogy azzal tudjon fizetni. Amint az ördög pénzzé változtatta magát, Jack a zsebébe dugta egy ezüst kereszt mellé, mivel azonban az ördög félt a kereszttől, ezért nem mert visszaváltozni. Jack végül szabadon engedte az ördögöt, de csak azzal a feltétellel, ha az ördög megígéri, hogy egy évig nem fogja Jacket zavarni, és ha meghal, akkor nem viszi el a lelkét a pokolba.

A következő évben Jack ismét átverte az ördögöt, amikor az érte jött. Rávette, hogy másszon fel egy fára, és szedjen le egy gyümölcsöt, amíg az ördög a fa tetején volt, Jack egy keresztet vésett a fa kérgébe, emiatt az ördög nem mert lejönni a fáról. Jack csak úgy engedte le az ördögöt a fáról, ha megígéri, hogy az elkövetkező tíz évben nem fogja zavarni.

Nem sokkal később Jack meghalt, azonban Isten nem fogadta be a lelkét a mennyországba mert bűnös ember volt, és az ördög sem fogadta a pokolba egyrészt mert többször becsapta, másrészt mert korábban megígérte, hogy nem viszi a lelkét oda. Az ördög visszaküldte Jacket az éjszakába és egy izzó szenet adott neki, hogy azzal világítson. Az izzó szenet egy faragott karórépába rakta. Az írek ezt a kísértő szellemet “Jack of the Lantern”-nek kezdték nevezni (Lámpás Jack) amiből lett a  “Jack O’Lantern” (azaz töklámpás) kifejezés.

Szerintem ez egy jópofa ünnep és amikor az unokahúgaim kisebbek voltak, akkor mi is rendszeresen faragtunk töklámpást ill. tartottunk egy kis házi Halloween bulit: volt beöltözés, rémségek fogyasztása, mint például banyaköröm, múmiavirsli és gilisztás muffin és persze lufipartys szellemtáncoltatás (az albumban látható is egy kép, ahogy lefotóztak az igencsak emlékezetes „Sandokános performanszom” alatt 😊).

Az album fotói egy facebook emléknek köszönhetően jöttek elő, pedig nem éppen mostanában készültek. 2012 október végén kint jártunk a Töklámpások fesztiválján Budapesten, ill. október 31.-én Halloween bulink is volt otthon, Miskolcon. Egy scrappernek viszont, mint tudjuk, sosem késő megörökíteni egy jó emléket, így minialbumba foglaltam a fotókat.

Természetesen az ünnepnek megfelelően tök formájú az albumom, amiben fehér és színes alapkartonok, kraft és az Ősz alkotócsomag papírjai is feltűnnek. A vidám tökök chipboardot minden mennyiségben felhasználtam, mint dekoráló elem, valamint az őszi lomb kivágatokat és a rókás matricaív darabjait is bőven pakoltam a fényképek köré. A sztori a 200 kifejezés matricaív segítségével került rá a fotókra, hűen tükrözve a képek hangulatát és azokat a gondolatokat, amik eszembe jutottak a fotókról. Elhelyeztem még néhány dekorpöttyöt itt és ott az oldalakon, ill. a nyitó és a záró oldalakra pecsételtem néhány tipikus Halloween szimbólumot is - így lett teljes a minim. Vigyázat! A sok szövegelés után sok fotó jön 😉


Hello Halloween ScrapUp! Blog Hello Halloween ScrapUp! Blog Hello HalloweenScrapUp! Blog Hello Halloween ScrapUp! Blog Hello Halloween ScrapUp! Blog Hello Halloween ScrapUp! Blog Hello Halloween ScrapUp! Blog Hello Halloween ScrapUp! Blog Hello Halloween ScrapUp! Blog Hello Halloween ScrapUp! Blog Hello Halloween ScrapUp! Blog Hello Halloween ScrapUp! Blog

Felhasznált termékek:

feher_alapkarton_noicsizma5__1546516076_972 Hello Halloween - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFehér alapkarton 12"
Fehér alapkarton 12"
290 Ft
web-osz-scrapup Hello Halloween - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Ősz alkotócsomag
5600 Ft
web_atlatszo__1530703829_334 Hello Halloween - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
200 kifejezés matrica
990 Ft
noicsizma_oszi_lomb2__1568193382_711 Hello Halloween - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Őszi lomb kivágatok
1550 Ft
IMG_1562__1538222071_904 Hello Halloween - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházVidám tökök
Vidám tökök
1200 Ft
IMG_6789__1537705225_903 Hello Halloween - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházLevél sziluettek
Levél sziluettek
1490 Ft
rokas-matricaiv-scrapup Hello Halloween - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Rókás matricaív
1490 Ft
ketoldalas-ragasztoszalag Hello Halloween - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Kétoldalas ragasztószalag
850 Ft