Ebben a hideg borongós időben arra gondoltam, hogy hozok egy kis meleget, napsütést és egy csipetnyi Balatont.
Van bakancslistátok? Nekem van, de nagyon "lightos" és egyre változik . Azt hiszem, ahogy öregszem egyre jobban csak olyasmit írok a bakancslistámra, ami nem veszélyes és ha csak lehet a megvalósítása után is "egyben" maradok. Ilyen volt a SUP-és is, ami állva evezés egy speciális szörfdeszkán, mert jobb magyar szó híján ez a becsületes neve, de igy szinte senkitől nem hallottam.
Na szóval SUP, amit Tihanyban is ki lehet próbálni, illetve lehet órákat venni olyan kezdőknek is, mint én, akik nem hiszik azt, hogy ide nekem azt a deszkát, máris rápattanok, mert mi van ebben olyan nehéz...
Augusztusban Eszterék meglátogattak és két csodás napot töltöttünk együtt. Volt nevetés, sok-sok beszélgetés, úszás és állva evezés a szörfdeszkán is (SUP).
Ebben a kis albumban ezeket a pillanatokat örökítettem meg.
Egy vágókéssel egy 4"x 8" taget (címkét) vágtam, ebbe egy leporelló került és a fényképek, kivágatok, matricák. Egy kis nyár, öröm, nevetés egy tenyérnyi albumkába zárva, öröm volt készíteni, emlékezni és Eszterrel készülünk egy kis meglepetéssel is. Kitaláljátok mi az?
Felhasznált termékek: