Közel 200 km.
Ennyit tettünk meg a hétvégén öten lányok, hogy a ScrapUp! csapattalin részt vegyünk.
Páran közülünk már hetek óta izgatottan tervezgették, milyen is lesz Pécsett. Mit csinálunk majd, és mikor.
A Zsolnay-negyed a fő programok között szerepelt szombatra. Itt készült az oldalamhoz a fotó. Bár akkor még nem tudtam, hogy ez lesz az a bizonyos fotó. Heten lettünk – hárman igazoltan távol. És szuper volt. 😊 Nevettünk, csacsogtunk, rengeget fotót lőttünk a Zsolnay-mázas csempék és épületek között, ahol Teti volt az idegenvezetőnk – hogy délutánra nyomtatva többünk kezében ott legyen ez az egy, amit megscrappelünk.
Mivel enyém most a novemberi kihívás, fel volt adva a lecke. Így alakult az este folyamán ki az oldalam.
Ez az oldal az ’Itt van az ősz’ papírkészlet csíkos papírjából készült, tépéssel és Sizzix késekkel. Szerettem volna a hulló leveleket és a rengeteg gyönyörű őszi színt bemutatni ezen az oldalon, még úgy is, hogy a fotó maga fekete-fehér.
Beletéptem a papírba, a leeső csíkból lettek a levelek, az ép darab pedig az oldal bal oldalára került.
Pár kivágatot és matricát is tettem még rá, színek szerint, majd címet adtam a képnek és rápecsételtem a dátumot.
Az egészben a legjobb pedig az volt, hogy amint alkottam, sorban a többieknek is megjött a kedve és szebbnél szebb dolgok kerültek ki a kezeik közül. 😊
Most pedig következzen a havi kihívásunk:
- Tépjetek Ti is a papírba! Alkossatok úgy, hogy egy ScrapUp papírt téptek fel, akármilyen kicsi részben.
- Kerüljön ezen kívül ScrapUp! kivágat vagy ScrapUp! chipboard a művetekre
- Nevezhettek 12’es vagy A4-es vagy TN-oldallal is.
- Alkothattok őszi témában – de ez most ebben az esetben nem követelmény – lehet téli témájú a művetek, hiszen mindjárt itt a December 😊
Határidő:
Nevezési határidő az adott hónap utolsó napja, nyertest legkésőbb a következő hó 5.-éig hirdetünk Facebook oldalunkon
Nyeremény:
5000 Ft, amit a ScrapUp! webshopjában költhet el a szerencsés nyertes
Az elkészült alkotásokat a ScrapUp! Scraproom erre kijelölt albumába töltsétek majd!
Alkossatok örömmel, nagyon várom, mennyire mertek beletépni! 😊 Hajrá, hajrá! 😊
Orsi
Felhasznált termékek: