Páran már írták a lányok, hogy tavaly októberben összehoztunk egy csapattalálkozót Pécsett. Teti nagyon kedves és gondos vendéglátó volt. Az idő ugyan rövid volt, de jókat beszélgettünk, finomakat ettünk, sokat nevettünk és persze tettünk egy kellemes sétát is Pécs Zsolnay negyedében. Este még egy kis alkotás is belefért. A délelőtti séta során készült fotót Teti kinyomtatta nekünk. Volt, aki rögtön el is kezdte az alkotást vele. Én hazahoztam, de nem akartam, hogy csak rakosgassam az asztalomon, így hamarosan egy hajtogatható „képeslapban” találta meg a helyét a kép.
Egy fehér alapkartonnal indult a dolog. Ezt meghajtogattam a megfelelő formára. Egyáltalán nem bonyolult, de mutatós szerintem. (A lényege a pontos hajtás, erre érdemes figyelni.) A fénykép a közepére került. A Generációk papírkészlet két gyönyörű papírját használatam. Ezeket vágtam a megfelelő méretű háromszögekre, és beragasztottam. Pár szép kiegészítő az őszi készletből és néhány szócímke került még a kép köré, és kész is.
Felhasznált termékek: