Mint tudjátok, az e havi kihívás témája a fekete/sötét háttér. Ehhez segítségül szeretném nektek megmutatni a legújabb alkotásomat.
Anyukám ének tanár, rengeteg gyereket tanított meg zongorázni. A zene hozzám is nagyon közel áll. Kisgyerek korom óta a komolyzene, a klasszikus zene az életem fontos része. Több hangszeren tanultam és titkon mindig bíztam benne, hogy az én gyerekeim is hasonlóképpen nőnek fel és megtanulnak valamilyen hangszeren játszani. Sosem erőltettem, nem kényszerítettem rájuk semmit, de hál’ Istennek Kristóf nagyfiam elég korán elhatározta, hogy ő szeretne zongorán megtanulni. Minden elfogultság nélkül mondom, hogy nagyon nagy tehetsége van hozzá, és nagy örömünkre idén előkészítősként ő képviselte a korosztályában a kerületi zeneiskolát a Dunakeszin megrendezendő Farkas Ferenc zongoraversenyen. Az ott készült fotóját örökítettem meg dekoráció formájában, ami anyukám születésnapjára készítettem.
Messze élünk egymástól, sajnos nem ő tanítja az unokáját zongorázni, de ezzel a fotóval szeretném őt emlékeztetni, hogy nagyon hálásak vagyunk azokért az értékekért, amik generációról generációra öröklődnek tovább.
A kép ötlete a Pinterestről származik. Nagyon tetszik a billentyűk játékossága, ahogy kidomborodik a papírról. A fekete hátteret egy kis arany dekorációval bolondítottam meg, a hangjegyes csipi pedig, hát a „cherry on top”.
Fogadjátok szeretettel és remélem inspiráló hatással volt rátok ez az alkotásom is!
Felhasznált termékek: