Sosincs unalmas pillanat …

E havi kihívásunk, amit Boga hozott igazán izgalmas, szerintem. Szeretek fehér alapkartonnal alkotni, úgy, hogy előtte egy kicsit „megdolgozom”. Szóval neki is láttam, amint megtudtam, hogy ez lesz a téma.   A fénykép tavaly nyár elején készült az ovis csoportom búcsúztatóján. A lelkes anyukák az udvaron a hintát csodásan feldíszítették, szinte hívogatott mindenkit egy fotóra.  Már régen kinyomtattam, hogy valamikor majd oldal lesz belőle.  A Bolondos tavasz alkotócsomag nemcsak gyönyörű, hanem a tökéletesen harmonizál a ruhám színeivel.  Azt hiszem, ez a fotó erre várt! 😊 Az oldal címe pedig azért lett ez, mert a gyerekek között tényleg sosincs unalmas pillanat, és ez alatt most nem csak a vicces, örömteli pillanatokat értem, hanem mindent (is). 😊 Azt hiszem, aki ebben a szakmában dolgozik, az tudja, mire gondolok… 😊

Az oldal elkészítése nem volt bonyolult. A fehér alapkartonra először vízfestékkel csíkokat festettem, majd egy keveset bélyegeztem rá. A fényképet alárétegeztem, és a sok szép tavaszi virágot pedig elrendeztem körülötte. Az oldal címe egy szöveges chipboard, amit embossing technikával színeztem feketére. Végül az egészet felragasztottam egy kraft alapra.

Sosincs unalmas pillanat…  ScrapUp Blog

Sosincs unalmas pillanat…  ScrapUp Blog

Sosincs unalmas pillanat…  ScrapUp Blog

Sosincs unalmas pillanat…  ScrapUp Blog

Sosincs unalmas pillanat…  ScrapUp Blog

Sosincs unalmas pillanat…  ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

feher_alapkarton_noicsizma5__1546516076_972 Sosincs unalmas pillanat …  - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFehér alapkarton 12"
Fehér alapkarton 12"
290 Ft
bolondos-tavasz-alkotocsomag-1678362996 Sosincs unalmas pillanat …  - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Bolondos tavasz alkotócsomag
7600 Ft
20180905_135510__1541507818_959 Sosincs unalmas pillanat …  - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházKattints! - kivágatok
Kattints! - kivágatok
1550 Ft
chipboard_cimek_3_4_noicsizma2__1528112595_862 Sosincs unalmas pillanat …  - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházChipboard címek 3-4 Mini
Chipboard címek 3-4 Mini
690 Ft
ketoldalas-ragasztoszalag Sosincs unalmas pillanat …  - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Kétoldalas ragasztószalag
850 Ft
ongyogyulo-vagoalatet-a3-22 Sosincs unalmas pillanat …  - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Öngyógyuló vágóalátét A/3+ (30x45cm)
5800 Ft