Levendula

Sziasztok!

Újvári Eszter vagyok. Megdobbant a szívem, amikor Teti írt nekem, és felkért, hogy legyek vendégalkotó a ScrapUp-nál. Egyrészt, mert nagy megtiszteltetésnek tartom, másrészt, rögtön azon kezdtem izgulni, hogy mit fogok majd alkotni, és az elég jó lesz-e, hiszen „erős a mezőny”, egy remek csapat hoz hónapról hónapra csodás alkotásokat. 

De mégis örömmel elfogadtam, és nagyon remélem, hogy én is inspirállak majd Titeket az alkotásaimmal. Mindig is szerettem az emlékmegőrzést és a fotók albumba rendezgetését, de a scrapbookkal csak pár éve, 2015-ben találkoztam.  És mi tagadás…beszippantott ez a hobby… nagyon szeretem .

Elsőként egy levendulás albumkát hoztam nektek, ami nagy kedvencem.  Szeretem a levendulát, és az idén (is) nagyon szép volt a kertünkben a sok levendula bokor. Sokszor kapom a fényképezőgépet és kiülök fotózgatni a pillangókat, meg a méheket, ahogy zsonganak a virágok körül.  Így születtek ezek a képek is. 

Az album 16 X11 cm-es fekvő méretű.  A levendulás alkotócsomagot már rég megvettem, mert tudtam, hogy egyszer ebből album lesz. A borítót sörkartonból és fehér papírból készítettem.  A borításhoz, a belső oldalakhoz illetve a díszítéshez legnagyobb részben az alkotócsomagot használtam.  A borító elejére  mielőtt felragasztottam varrtam egy kis textil anyagot , a betűket  felfűztem és azt is rögzítettem. Aztán már nem volt más dolgom, csak méretre vágni a szép papírokat, és összekombinálni a fotókkal. Itt-ott bélyegeztem egy kicsit, illetve tintapárnával „színeztem” a papírok széleit és a chipiket.

Fogadjátok szeretettel, készítettem egy kis átlapozós videót is hozzá.

Eszter

levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10levendula scrapup10

 Felhasznált termékek:

web_lev_00__1532004811_891 Levendula - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
lavender paper set
1190 Ft
levendulak_noicsizma1__1531311134_150 Levendula - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházLevendulás matricaív
lavender sticker
990 Ft
20180620_143924_resized__1537703031_257 Levendula - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházLevendulák
Lavenders
1190 Ft
20180425_120218_resized__1537608746_92 Levendula - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházKattints!
Click!
1200 Ft
IMG_9716__1537724023_91 Levendula - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházMosolyírás mini
Writing that makes you smile mini
550 Ft
feher_alapkarton_noicsizma6__1546516295_377 Levendula - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFehér alapkarton A4
White cardboard base A4
130 Ft
ketoldalas-ragasztoszalag Levendula - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Two-sided adhesive tape
850 Ft