Balatoni nyár

Tudjátok, ha nyár, víz és pihenés, az nekünk a Balaton. Szuper nyarunk volt 2019-ben, nekem kétszeresen, mert taliztunk a lányokkal, Anettel, Katával és Eszterrel, ami már hagyomány. Mindig eltervezzük, hogy majd screppelünk, de aztán ebből nem lesz semmi, csak csacsogunk, nevetünk és élvezzük az együttlétet.

Anettöl (@anett.gelencser)  tavaly sok általa tervezett és ki is vágott kivágatot kaptam, mert nekem változatlanul nincs Cameom. Most az egyik kivágattal készítettem egy oldalt és olyan jó volt emlékezni amig készült ez az oldal. Hát ezért szeretem én ezt a hobbyt.

Az oldal mondhatni egyszerű, Anett kivágóíve teszi nagyon széppé és a tökéletes Scrap Up papírok, kivágatok és chipboardok. Először az alapkartont festettem, pacsmagoltam, fröcsköltem. Amig száradt, a kivágóiv hátára ráragasztottam az "Én pillanatom" alkotócsomagból megmaradt papírokat. Amikor ezzel kész voltam, 3D ragasztóval elemelve a kivágóívet, ráragasztottam az alapkartonra. Aztán gondoltam egyet és használtam egy kevés szemcsés díszítőelemet, Mica pelyhet és Ayeeda üveg mikrógyöngyöt.

A fényképet kör alakúra vágtam, majd a tavaly kapott és azóta tartogatott kedvenc csokis papiromból kivágtam szintén egy kört és a fotó alá tettem. Piciny napocskák vannak rajta, olyan jól megy az egész oldal hangulatához és nem utolsó sorban beépítettem az oldalba egy kedvenc emléket. Hát ilyen lett. Nekem nagyon tetszik, mert sikerült visszaadnom a balatoni nyár minden pillanatát. Remélem, nektek is tetszik majd!

balatoni nyar scrapup1balatoni nyar scrapup1balatoni nyar scrapup1balatoni nyar scrapup1balatoni nyar scrapup1balatoni nyar scrapup1balatoni nyar scrapup1balatoni nyar scrapup1

Felhasznált termékek:

az en pillanatom-scrapup Balatoni nyár - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
My moment package
2990 Ft
noicsizma_nyari_szel_papirok5__1563517654_643 Balatoni nyár - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Nyári szél papírkészlet
1890 Ft
noicsizma_jol_valasztottam4__1549978475_914 Balatoni nyár - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházJól választottam papírkészlet
You are my best choice paper set
2190 Ft
noicsizma_a_napfeny_ize1__1563516571_705 Balatoni nyár - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházA napfény íze
A napfény íze kivágatok
1550 Ft
20180905_135510__1541507818_959 Balatoni nyár - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházKattints! - kivágatok
Click! cotouts
1550 Ft
noicsizma_kagylovadaszat2__1563519324_772 Balatoni nyár - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Kagylóvadászat
1390 Ft
20170808_144233_resized__1537609334_10 Balatoni nyár - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházKánikula- hashtag csomag
Heat hashtag pack
1550 Ft