Megérkezett a Csing-ling-ling csomagom! Bár nincs kisgyerek a családban, imádom ezeket a vidám, csintalan manókat és remélem, hogy a Mikulás mókamesterei azért majd a mi otthonunkban is rosszalkodnak egy kicsit!
A csodálatos alkotócsomag hosszadalmas kibontogatása, simogatása és rakosgatása után rászántam magam arra, hogy belevágjak. Persze először csak nagyon óvatosan, keveset, mert olyan szép így egyben is…
Az első dolog, amit készítettem, két ajándék kísérő kártya a barátnőm csemetéinek. Apró kedvességekre kerülnek majd dekorációként, de további terveink is vannak velük, mert a kivágott „ablakokba” majd a gyerekekről készült karácsonyi fotót illesztjük, és a tervek szerint a barátnőm majd elteszi az idei scrap albumába a kártyákat. Kettő az egyben!
Persze jók lettek volna könyvjelzőknek is, de a pompomokat lelkesen a sapikra ragasztottam és így megnyomnák a könyvek lapjait. Ezért a chipikkel, kivágatokkal és csillámos dekorgumival már bátran rétegeztem, tudtam hogy a magasság nem lesz gond, ha ez a funkció.
A kártyák „testét” piros illetve türkiz alapkartonból vágtam ki, és amikor kész volt a dekoráció, a legvégén enamel pöttyökkel alakítottam ki a hóesést a felületre – de erre használhattok akril filcet, fehér ceruzát vagy akár domborport is.
Mindenképpen szerettem volna könyvjelzőt is készíteni, ezért a Téli varázs kivágóívből kivettem két házikót (igazából csak másfelet), és ezeket díszítésnek használva készítettem két valóban lapos, ezért jól használható könyvjelzőt. A kivágott ablakba csillámporos glittert lamináltam, hogy izgalmas legyen, akasztónak pedig a pékzsineget használtam az alkotó csomagból.
Gyors, vidám kedvesség, amit akár az utolsó pillanatokban is összedobhatsz.
Alkotni jó!
Révhelyi Beatrix, Lily


Felhasznált termékek:



