Ez egy igazán monokróm oldal lett. Emőke kihívása különleges, hiszen a legtöbben nem a fekete alapkartonért nyúlunk, amikor alkotni támad kedvünk. Egy kicsit én is idegenkedtem, de természetesen tudtam, hogy mindenképp meg fogom próbálni. És azt is, hogy a fehérrel fogom kombinálni a feketét, mert a kontraszt jól fog mutatni. Így aztán a fotó is fekete-fehér lett. A chipiket meghagytam a természetes színükben. Ez a fekete-fehér kombó úgy megtetszett, hogy szerintem, még fogom alkalmazni valamilyen formában.
A fekete alapkartonra először hődomborítással felvittem a fehér (szöveg és iránytű) mintát. Majd felragasztottam a fényképet, amit fekete-fehérben hívattam elő. Az „ágacska” chipikkel díszítettem, illetve fehér, fekete kartonból és pauszból vágtam ki levélformákat, amik szintén a fotó köré kerültek. Az oldal címe egy szöveges chipboard. És persze a fröcskölés…az elmaradhatatlan…






Felhasznált termékek:




