Húsvéti lapok

Hozzám is megérkezett a csodás tavaszi kollekció, amit már nagyon vártam. Amint kibontottam, a csomagot alkotnom kellett belőle, igy készültek ezek a húsvéti képeslapok.

Én egy 12"x12" fehér alapkartonból általában három képeslap alapot készítek. Most is először elkészítettem a képeslap alapokat, kettő 8"x 6" nagyságú, egy 12“x4“ majd félbehajtottam őket. A "Bolondos tavasz" zöld papírjából is kivágtam három darab 3.75"x 5,75" nagyságú darabot.

Kivágtam a fürge kis ollómmal pár virágot az új kivágóívről, ezek után az új kollekció képkeretes papírjából vágtam ki egy keretet. A kivágott zöld papírokból egyiket körbevarrtam, a másikat csak lyuggattam, cérna nélkül, a varrógéppel, a harmadikba félköröket vágtam és mindegyik szélét öregbítettem. A többi már ment magától, mert csak dekorálni kellett. Mivel a chipboard nekem örök kedvenc, azt sem hagyhattam ki, igy egyik képeslapra az is került.

Ha jól megnézitek, egyik képeslap Boga kihívásának is megfelel, mert a hátteret festettem, majd pecsételtem, igy saját kis hátteret készítettem.

Ebben a hónapban is szuper a kihívás, alkossatok rá, mert tudjátok, aki minden hónapban részt vesz a kihíváson az az évvégi nagy sorsoláson is részt vehet.

A közelgő ünnepek alkalmából kívánok Nektek minden jót és boldog Húsvéti Ünnepeket!

 

Húsvéti lapok ScrapUp Blog

Húsvéti lapok ScrapUp Blog

Húsvéti lapok ScrapUp Blog

Húsvéti lapok ScrapUp Blog

Húsvéti lapok ScrapUp Blog

Húsvéti lapok ScrapUp Blog

Húsvéti lapok ScrapUp Blog

Húsvéti lapok ScrapUp Blog

Húsvéti lapok ScrapUp Blog

Húsvéti lapok ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

feher_alapkarton_noicsizma5__1546516076_972 Húsvéti lapok - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFehér alapkarton 12"
White cardboard base 12"
232 Ft
bolondos-tavasz-10-1678362128 Húsvéti lapok - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Bolondos tavasz-10
360 Ft
bolondos-tavasz-kivagoiv-1678347366 Húsvéti lapok - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Bolondos tavasz kivágóív A4
690 Ft
susogja-a-szello-04-1650444187 Húsvéti lapok - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Susogja a szellő-04
360 Ft
husvet_a6_szoveges-02-1645600933 Húsvéti lapok - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Kellemes húsvéti ünnepeket matrica Fehér
990 Ft
2022-husvet-szevasz-tavasz-keszlet-11-1648044693 Húsvéti lapok - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Ingyom-bingyom kivágat
1550 Ft
web_hp_05__1532003937_10 Húsvéti lapok - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
There will be spring this year, too paper set
792 Ft
korfirka_kicsi_noicsizma1__1547041884_791 Húsvéti lapok - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Circle chipboard small
840 Ft