Valentin apró

Nemsoká Valentin-nap.

Mi nem tartjuk itthon ezt a szokást, viszont mivel ehhez kapcsolódik a kihívásunk, gondoltam, ez alkalommal készítek rá egy albumot.

Mindenképp pici albumot szerettem volna, hiszen csak egy pár képem volt, (konkrétan négyet használtam fel végül). Ezeket a képeket ezer éve szerettem albumba vagy egy oldalra tenni, így végül találkozott a kereslet a kínálattal. 😊

Albumom alapját Paige Evans egy vágófájlja adta, amelyen három szív kapcsolódik egymásba. Az album borítója is két szív, amelyek közrefogják a kissé szabálytalan oldalakat. Ezt a fájlt – hogy ne legyen egyszerű a dolgom – nem letöltöttem, hanem én magam rajzoltam meg 😊Így készült el az albumom alapja.

A fotók és a színes papírok elhelyezése mellett varrtam is kicsit, szokásomhoz híven – főleg, mert a borítókhoz nem volt kétoldalas papírom: ez ragyogóan megoldotta a problémát.

A megfelelő méretűre vágtam a fotókat, szépen beragasztottam.

Ezután már csak a dekor volt hátra: matricák, kivágatok, megfelelő szalag és kész is ezzel meg is voltam az apró Valentin-napi albummal.

Nektek hogy tetszik? 😊

Valentin apró ScrapUp Blog

Valentin apró ScrapUp Blog

Valentin apró ScrapUp Blog

Valentin apró ScrapUp Blog

Valentin apró ScrapUp Blog

Valentin apró ScrapUp Blog

Valentin apró ScrapUp Blog

Valentin apró ScrapUp Blog

Valentin apró ScrapUp Blog

Valentin apró ScrapUp Blog

Valentin apró ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

szikrazo-nyar-09-1685269466 Valentin apró - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Szikrázó nyár-09
450 Ft
szikrazo-nyar-07-1685269206 Valentin apró - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Szikrázó nyár-07
450 Ft
bolondos-tavasz-05-1678361511 Valentin apró - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Bolondos tavasz-05
450 Ft
szikrazo-nyar-06-1685269039 Valentin apró - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Szikrázó nyár-06
450 Ft
2022-edesem-06-1641908117 Valentin apró - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
2022. Édesem - 06
450 Ft