Köszönöm újra a vendégalkotói lehetőséget! Most egy utazás albumot szeretnék netek megmutatni.
Mivel nagyon szoros volt az időkeretem, így nagyon tervezetten, tudatosan és koncentráltan alkottam ezt az albumot. A múlt héten barátnős/kis-nagylányos 5 napot töltöttünk Olaszországban, erről készült egy album. Mivel vasárnap este érkeztünk haza, így 2 napom volt véglegesíteni… így már az utazás előtt tudtam, hogy mindent elő kell készítenem. És bár utazás albumot eddig még csak utólag készítettem, kipakolva az összes fotót, emlékbe eltett jegyet, térképet, és hozzájuk igazítani az oldalak számát, elrendezését, mintáját… most erre időben nem lett volna lehetőségem. Így előre legyártottam az albumot, a tervezett programok alapján beosztva az oldalakat, néhány dekorációt is előre elkészítettem. Így az előkészített albumba „már csak” a gyorsan leválogatott, kinyomtatott fotókat kellett beragasztanom, matricákkal, kivágatokkal díszítenem, a plusz fotóknak helyet találnom 😊
Az albumhoz alapanyagnak 3 alapkartont és a Veled kerek papírkészletet kaptam, és mindenképpen a leghatékonyabban szerettem volna őket felhasználni. Így nagyon tudatosan számoltam, terveztem, és 15x15 cm méretű album mellett döntöttem, hiszen így az alapkartonokból összesen 24 oldal jött ki (félbevágtam őket, majd félbehajtottam őket). Mivel 5 napra mentünk, minden napnak jutott 4-4 oldal, +1-2 oda, ahol tudtam előre, hogy sűrűbb lesz a program ;) A színes papírokat is 15x15 cm-re vágtam, ötöt kihajtós oldalnak hozzáragasztottam egy alap laphoz (a hosszanti oldal szélére kétoldalú ragasztócsíkot tettem, mellette bígeltem, és az alap lap széléhez ragasztottam), a többit háttérnek használtam, illetve a leeső részekből zsebek, tagek készültek. Pár, színben illő maradék papírt is kerestem még, egyik kedvencem a Napsütötte utakon térkép mintás papírja, ebből is készültek tagek, hátterek. Sőt, még a csipikhez tartozó kartonokat is felhasználtam a tagekhez! 😊 Amit tudtam, még összeállítás előtt körbevarrtam.
Mivel tudtam, hogy rengeteg fotót fogok betenni az albumba (sőt, még annál is többet 😊 ), sok benne a kihajtható oldal, ki- vagy felhajtható tagek, zsebek, amiben sok-sok tag, és a kis kártyákra írt naplóbejegyzések vannak. A 2 belső borító is zsebet kapott, ide a begyűjtött térképek, kis kártyák, jegyek kerültek. A lapokat 2 részben (2x3 lap) varrtam a borítóba, nekem ez a kedvenc albumkészítési technikám. A gerincre lógókat is fűztem, ide is került pár kivágat, és emlékbe hozott kis medálok.
Díszítésnek olasz csipiket, utazós kivágatokat, matricákat használtam. Elég duci album lett (113 (!) fotó került bele), de nagyon szeretem, és remélem, nektek is tetszik! 😊
Felhasznált termékek: