2in1

Sokaknak meglepő lehet a cím, de a valóságban a 3 és a 4in1 is megállná a helyét. Nem, most nem a csontig lerágott leveles koszorú (és a maradék) felhasználásáról van szó (pedig önmagában az is megérhetne egy különálló posztot), hanem a Púder alkotócsomag csoportosítási/ válogatási lehetőségeiről.

Láthattátok, hogy a Szívem érted dobban oldalamnál a kékes, bézses virágokat válogattam ki a csomagból, egy pasztell kékes színvilágot teremtve. A mostani két oldalam is két különböző színvilágot mutat be, ugyanabból a csomagból, egyszer egy lilásat majd egy rózsaszínest. Igen, igen, mindez egyetlen egy alkotócsomagból. Nah, ezt nevezem én a lehetőségek tárházának, számomra az esély arra, hogy egy csomagon belül is magam válogathatom meg a harmóniákat, adja az alkotás igazi szabadságát.

Apropó, nem, nem vagyok folyton terhes, ezek még mindig ugyanazok a 2017-es képek, bár akik ismernek személyesen tudják, hogy már nem vagyok ennyire hamvas és kisimult. Az ok amiért folyton a 30-as éveiben tetszelgek csupán csak annyi, hogy számomra az is a harmónia része, hogy a stílusában is hasonló képeket válogassak ki, mint amit egy-egy alkotócsomag megkövetel.

Ádám, Kristóf ha majd nagyok lesztek és ezt olvassátok, ne haragudjatok, veletek is imádtam terhes lenni, csak anyáról akkor nem készültek ilyen képek! <3

2in1 ScrapUp Blog

2in1 ScrapUp Blog

2in1 ScrapUp Blog

2in1 ScrapUp Blog

2in1 ScrapUp Blog

2in1 ScrapUp Blog

2in1 ScrapUp Blog

2in1 ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

2024puder-alkotocsomag-1729237150 2in1 - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Púder alkotócsomag
7200 Ft
20160222_132039_resized__1537189792_833 2in1 - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházHajtások kicsi
Sprouts small
490 Ft
szikrazo-nyar-09-1685269466 2in1 - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Szikrázó nyár-09
450 Ft
edesem-washi-matrica-1642493556 2in1 - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
„Édesem – washi matrica
1490 Ft
kivago-1-01-01-1726812394 2in1 - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
A szeretet pillanatai kivágatok
1550 Ft
8d6d7840fc05f194ca6d5c3a6c9f62fd__1537719273_572 2in1 - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházMini pillangók
Mini butterflies
650 Ft