40 éve együtt

Hatalmas öröm és megtiszteltetés számomra, hogy én lehetek a 2025 márciusi vendégalkotó.

Boldogsággal töltött el, hogy egy ilyen zseniális csapat engem, az én alkotásomat választotta. Mindig is ámulattal nézem a blogra felkerült csodálatos munkákat, amivel inspiráltok minket. A websophban kapható papírok, kivágatok, matricák, chipbordok között mindig lehet találni valamit, ami pont megszólít, alkotásra késztet.

Akik ismernek, azok tudják, hogy én naponta alkotok, nem nagy feladatokba vágom a fejszémet, csak naplószerűen, maximum A4-es méretben, naplót írok nem betűkkel, hanem rajzzal, ragasztással, festéssel örökítem meg a napjaimat.

A kapott alkotócsomag vidám színei és a szöveges matricaív egyből előhozta, hogy ebben az évben 40 éve ismerjük egymást a férjemmel, jövőre leszünk 40 éves házasok.

Fényképek válogatásával kezdődött az alkotási folyamat. Nosza, nagy fényképes doboz, gyere csak le a szekrény tetejéről. Kb 10 éve nem volt lent, de most kell egy kép az ifjúságunkról. Hát jól mulattunk, míg átnéztük. Mosolygós, nosztalgiázós délután volt. Nagyon jól összehozta a családot. Az lett a vége, hogy kell egy nagy album ezeknek a feledésbe merült képeknek. Ez lesz az idei nagy feladat.

De most koncentráljunk a februári vendégalkotós feladatra.

Az első alkotás egy oldal lett, 2 képpel, feliratokkal. Döntsétek el ti mennyit változtunk 40 év alatt.

A második alkotás egy minialbum, amit imádok készíteni. Az egymáshoz tartozásunkat próbáltam benne megjeleníteni.

A harmadik alkotás pedig a februári kihívás:

Pöttyös, lábujj, virág - sorának felel meg.

Nagyon boldog vagyok, hogy ezt a nem éles, nem szép, de számomra nagyon kedves képet sikerült egy 6*6-os oldalba foglalni.

A kép Káptalanfüreden készült egy gyerektáborban, egy óvodás készítette az én lábamról illetve a lepkéről.

A történet: ovisokat kísértem táborozni. Csendespihenő alatt a nagyok már nem aludtak. Megunták a mesekönyveket, ezért Bálint Ágnes Hajónapló könyvét olvastam fel nekik. A lepke annál a résznél érkezett közénk, amikor ott tart a történet, hogy a főhős fehér papírjára száll Lajos, a pillangó naplóírás közben.

Náma csend lett, az összes gyerek a lepkét figyelte, ide-oda repkedett, majd a székre feltett lábamra szállt. Én nem tudtam volna lefényképezni, ezért az egyik nagyfiú, már 7 éves kattintotta le a pillanatot, ami  számunkra nagyon izgalmas volt. Kicsit hosszú lett a történet, de talán így érthető, hogy miért ezt az életlen képet választottam.

Fogadjátok szeretettel  alkotásaimat!

Köszönettel:

Reizingerné Fejes Tünde

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

40 éve együtt ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

 

web_fieszta_papir_00__1541503562_783 40 éve együtt - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFieszta papírkészlet
Fiest paper set
2390 Ft
veled-kerek-matrica-scrapup 40 éve együtt - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Round with you sticker
990 Ft
25-1646821472 40 éve együtt - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Színes alapkarton - 25
420 Ft
noicsizma_viragozon_kivagatok6__1554117017_386 40 éve együtt - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Blooming cutouts
1550 Ft