Bonjour

A #maradjotthon idején kevés új dolognak fogtam, már ami a háztartást illeti.

Nem kezdtem el semmi olyan új dolgot, amire különféle internetes felületeken "buzdítottak", mert már az idegesített, hogy azt olvastam mindenhol, hogy kezdj valami újat a karantén alatt. Itt van/volt az alkalom, hogy egy picit "elcsendesedjünk", magunkra, a társunkra, a családunkra, egymásra figyeljünk és helyette megint "zsizsegni" kellene, hogy nehogy elmaradjunk, lemaradjunk valamiről.

Aztán egyik reggel csak úgy "szembe jött" a konyapulton ücsörgő narancsprés, leány nevén a "facsaró" és attól kezdve minden reggel friss, finom, házikészítésű narancslevet ittunk. Erről szól az oldalam is és ez volt az első variációm, a másodikat már mutattam. Boga kihívása inspirált és használtam a webshop színeit is, kivéve a fekete-fehér fényképet, mert hát mit ért volna ez a fotó szín nélkül.

A fehér alaplapon először stencilt és strukturpasztát használtam. Majd a „Tavaszi virág“ chipboard-ot mint stencilt, utána mint  bélyegzőt használtam. Az oldal jobb oldalán festékkel lefújtam, majd a festékes felével az oldal baloldalára bélyegeztem vele. Pár el fekvőben levő maradék fehér alapkartont lefestettem sárga festékkel (használtam akril, vízfestéket, Distress spray-t), száradás után körvágóval különböző nagyságú köröket vágtam, öregbítettem a köröket, majd körbe varrtam őket.

Ezt a virág megoldást Anettnél (@anett.gelencser) láttam először, de nem szabadkézzel és lazán vágtam a köröket, mint ö, hanem kis segítséggel. A virágok "szirmait" imitt-amott elemeltem egymástól, az oldaltól is és a középre kaptak egy fekete Nuvo pöttyöt is. Pár kivágat és chipi ide-oda, no meg az egyszerű komment és elkészült az oldalam. Ha van kedvetek próbáljátok ki Ti is a nagy chipiket, mint stencilt és bélyegzőt használni. Jó móka és egy kis mixed-media is, igaz nagyon alapfokon, de számomra ez is egy kis lépés volt, amely közelebb visz majd a célhoz. Gondolom már rájöttetek, ez volt az az oldal, amelyet az "Ereszd el a hajam" elött készítettem. Kíváncsi vagyok, Nektek melyik tetszik jobban? Megírnátok a ScrapRoom-ban?

bonjour scrapup 1bonjour scrapup 1bonjour scrapup 1bonjour scrapup 1bonjour scrapup 1bonjour scrapup 1bonjour scrapup 1bonjour scrapup 1

Felhasznált termékek:

feher_alapkarton_noicsizma5__1546516076_972 Bonjour - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFehér alapkarton 12"
White cardboard base 12"
290 Ft
web_valenti__1532005949_98 Bonjour - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
You & ma paper set A5
1690 Ft
covid19_fekete_scrapup__1590421758_781 Bonjour - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Covid 19 sticker
1490 Ft
fenykepezz_sokat_noicsizma1__1530882942_384 Bonjour - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFényképezz sokat! matrica
Take a lot of photos sticker
990 Ft
web_atlatszo__1530703829_334 Bonjour - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
200 expressions – sticker
990 Ft
noicsizma_a_napfeny_ize1__1563516571_705 Bonjour - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházA napfény íze
A napfény íze kivágatok
1550 Ft
IMG_0248__1538222653_705 Bonjour - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházVirág sziluett
Flower silhouette
790 Ft
noicsizma_masni1__1554118688_535 Bonjour - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Bow chipboard
1290 Ft
20180425_120218_resized__1537608746_92 Bonjour - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházKattints!
Click!
1200 Ft
20180425_121458_resized__1530527266_605 Bonjour - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházAnyák napi csokrok
Mother's day bouquets
1090 Ft