noicsizma-eataly6 Ciao Eataly - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház

Néhány éve picit bogarasnak éreztem  a holland barátaimat (vagy mondjam úgy, hogy megmosolyogtam öket ), hogy mindent lefényképeznek. Olyat is, amit én soha nem is fényképeznék.  Most már ez eszembe sem jut, mert  én is fényképezek mindent, követ, kavicsot, tücsköt, bogarat , mert minden jó lesz majd emlékként az albumba, PL-be vagy egy oldalra és ha majd ott lesz a fénykép, de jó lesz emlékezni amig készitem és utána is ha majd nézegetem.

Igy történt, hogy az olaszországi utunkon az ételekröl is készült fénykép. Igaz, a férjem rosszaló tekintete mellett, mert már szinte szégyenkezett, hogy addig nem eszem, amig el nem készitettem a fotót a megrendelt ételröl. Ez az oldal a kedvenc olasz ételeinkröl szól, a cime is erre emlékeztet. Fehér alapokartont spriccoltam, pacsmagoltam, majd köröket vágtam ki belöle.Engem ezek a körök a tányérra emlékeztetnek. Majd körbevarrtam a köröket és ráragasztottam a  szintén köralakúra vágott fényképeket.  Egy kockás mintázatú alapkartont választottam, mert  az emlékeztetett  az asztalteritöre. Egyik-másik kört 3D ragasztóval megemeltem, került az oldalra még pár chipi  a szuper "Olaszország"  chipboard csomagból és eltettem emlékbe "Eataly-t" :-) .

noicsizma eataly10

noicsizma eataly10

noicsizma eataly10

noicsizma eataly10

noicsizma eataly10

noicsizma eataly10

noicsizma eataly10

noicsizma eataly10

 

 

Felhasznált termékek:

IMG_5326__1537816849_991 Ciao Eataly - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházOlaszország- chipboard csomag
Italy chipboard pack
950 Ft
IMG_5354__1537817018_357 Ciao Eataly - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházOlaszország, maxi- chipboard csomag
Italy, maxi chipboard pack
990 Ft