Az az igazság, hogy amikor valami jó szöveget kell írni, ami inspiráló és frappáns és figyelemfelkeltő, meg ötletadó, meg minden IS, akkor én totál leblokkolok. (Ja, tudom, akik ismernek, azt mondják: „persze, pont te nem tudsz dumálni…!” Na, Ők nem ismernek 😉)
Százszor kitörlöm, újra írom, gondolkodom, meg ilyenek és nem tetszik, vagy túl van írva, vagy kevés, meg nem vicces, vagy félreérthető és még sorolhatnám. Szóval nem bonyolítom, a lényegre térek, de nézzétek el nekem ezt a bénázásomat lécci! 😊
Sztori ( ami kicsit sem vicces és nem is érdekes! 😊):
Rendeltek egy esküvős albumot, amit Londonba küldött ki a megrendelő a tesójának, mert nem tudott részt venni a ceremónián, de szeretett volna valami emlékezetes ajándékot adni.
Azért nem volt egyszerű a dolgom, mert nem ismertem a megajándékozottat és így nem tudtam hogyan álljak neki, milyen stílusban alkossak.
Végül a megrendelővel egyeztetve, megmutogattam a papírokat és rám bízta.
Hajnal ebben az időben jött elő a nagy masnis akril előlapos albumjával, ami nekem nagyon bejött és eddig fel se tűnt, hogy mennyire jól mutat, biztos voltam benne, hogy ez lesz a kiindulópont.
Az A5-ös méretű akril albumborító volt a kiindulási pont, tehát ez az album mérete.
A masni adta magát, a papírkészletet a megrendelő választotta, nekem csak össze kellett ragasztgatnom a méretre vágott papírokat és kicsit így-úgy meg amúgy feldíszítgetni. Igazából semmi trükkös nincs benne, mindenki simán összedob egy ilyen albumot pikk-pakk, csak az albumborító az, ami nagyon feldobja és egyedivé teszi. Képek azért nincsenek benne, mert… (hát feljebb már leírtam, hogy miért nem 😉 )
Felhasznált termékek:
