Az idei nyári projektemet megfordítottam, nem bakancslistát írtam, hogy majd miket szeretnénk csinálni a nyáron, hanem előbb megéljük az élményeket, aztán albumba foglalom őket, méghozzá travel journal formátumban.
Ehhez tökéletes választás a legújabb alkotócsomag készletünk, a Hello tenger! TN maxi: 2 TN füzet (válaszható borítóval), csodás papírok, kivágó ívek, színben harmonizáló szöveges matrica. Kell ennél több?
Tudom, hogy van, aki utoljára hagyja az album borítójának a díszítését, de én most mindenképpen ezzel szerettem volna kezdeni, ráhangolva magamat az eljövendő élményekre, meg alapvetően a nyárra, mivel nem ez a kedvenc évszakom, ugye (max. 28 fokig bírom a hőséget 😀).
A díszítéshez felhasználtam a készlethez kapható kivágatokból néhányat, egy kör taget, kivágtam egy iránytűt az egyik papírból, így az is a kupacba került. Az album címe egyszerűen csak nyár, amit a kedvenc betűkészlet matricáimból az évszámmal egészítettem még ki. Némi doodle-zás körbe és kész is a borító.
Az élmények nem kronológiai sorrendben kerülnek bele az albumba, hanem kb. ahol kinyílik, oda alkotok. Terveim között szerepel még, hogy beleírok néhány új receptet, amit a nyáron kipróbáltam; ill. könyv, zene és – filmélményeket is rögzíteni szeretnék, amiket olvastam vagy közösen meghallgattunk/néztünk. Így egy igazi élményalbum lesz: összefoglalása a 2022 nyarán történt jó dolgoknak, amik testi-lelki feltöltődést adtak.
Az első részlet az albumból egy dupla oldalpár, az apák napi hétvégén történt vonatozásunkat örökíti meg. Ez volt az első kisvonatozása a fiamnak, amit nagyon élvezett. Azóta a fa kockákból felépíthető kisvonat a kedvenc játéka és persze a Maszat a vonaton könyv is 120x kerül elolvasásra egy héten 😀
Az első oldalpárt egy teljes oldalas fotóval indítottam, amire egy szöveges chipboard került, meg egy mozdony, ill. a tájékoztató füzetből kivágott Gyerekvasút logója. A vasút történetének rövid összefoglalóját is beépítettem a szembe oldalba, ami szintén az említett füzetből került átemelésre. A kezelt jegyeket hozzátűztem az oldalhoz és még néhány 2x3 inches fotó is felkerült az oldalra, némi szöveges matricával.
A következő oldalpárhoz egy kistálat hívtam segítségül, amit körberajzoltam néhányszor, ide-oda tologatva az oldalon, mintha síneket akarnék megjeleníteni, amin a kisvonat zakatol. Úgy próbáltam elhelyezni az oldal címét is, mintha a mozdony füstje lenne a kipöfögött betűk kupaca – remélem átjött 😀
2x3 inches fotókat helyeztem el a körön, ahogy az események zajlottak: ülünk a vonaton, leszállás előtti kapaszkodás, rétes evés Normafán, apák napi ajándék átadás és persze a búcsúséta egy pillanata a végállomástól, ahogy pá-pá-t intünk a vonatoknak. A képek alá szöveges matricák kerültek, amik visszaadják a hangulatot és a gondolataimat erről a csodás élményről.
Gyűjtsetek Ti is minél több nyári élményt és foglaljátok őket albumba! Jövök majd még részletekkel a nyár legjavából 😀
Felhasznált termékek: