2020. november 10-e egy átlag őszi nap volt a legtöbbetek számára, én viszont császárnő lettem azon a napon, egy büszke császármetszés heg tulajdonosa. Az óta is gondozom és ápolom ezt a heget testi és lelki értelemben egyaránt.
Erre még úgy is szükségem volt/van, hogy én már a terhességem legelején tisztában voltam vele – egyéb egészségügyi okok miatt –, hogy császármetszéssel fogok szülni. A lelki részéhez nagymértékben hozzájárult egy csodálatos könyv, aminek a címe Hegmesék.
Egy hiánypótló olvasmány. Rengeteget segített a szülésélményem feldolgozásában. Szerintem minden Anya polcán ott a helye, akár hüvelyi, akár hasi úton hozta világra gyermekét, illetve annak is ajánlom, hogy beszerezze, aki még nem Anya, de már készül rá lelkiekben.
Jó volna, ha minél több emberhez eljutnának ezek a praktikusan megszerkesztett rövid történetek, ugyanis – szerintem – iszonyat nagy szükség van ebben a témában IS az érzékenyítésre. Mérhetetlen hála érte Kiss Verusnak és a közreműködő csapatnak.
Az oldalamon épp egy olyan pillanatfelvétel látható, ahol tavaly ősszel 2 szoptatás/altatás között ezt a könyvet olvasgatom.
Muszáj volt megörökítenem ezt az élményt és a csodás új őszi készletünk tökéletes kiegészítője lett ennek a témának. Emő októberi kihívásának is igyekeztem megfelelni (háttér dimenzionálás) az oldal elkészítése során.
Először is egy READ, magyarul olvas kivágatot használtam fel, amit a készlet szebbnél szebb papírjai közül néhánnyal alápapíroztam, majd a betűket kitöltöttem a készlet kivágataival, chipboardjaival és néhány kedvenc matricámmal is. Egy extra címet is elhelyeztem az oldalon a D betű ívét követve.
Pluszban felfedezhettek még néhány arany levél kivágatot, taget és enamel pöttyöket. A matricák olyan gondolatokat, érzéseket közvetítenek, amik a hegemről eszembe jutottak, miközben az említett csodás könyvet olvastam.
Az így elkészült alkotást körben megvágtam, a széleit öregbítettem és felhelyeztem az Itt van az ősz egyik 12”-es papírjára, ezzel lett teljes az emlékoldalam. Jó nézegetést és szerezzétek be a könyvet!!!
Felhasznált termékek: