Sziasztok!
Már az őszi táborban a kezembe kaptam az idei karácsonyi alkotócsomagunkat, de úgy voltam vele, hogy jaaaaj ne már, még olyan messze van karácsony, még ki szeretném élvezni a sárguló leveleket, a sütőtökös lattét, a vastagpulcsi – bőrkabáttal kombinált őszi sétákat. Nos, ez mind meg is volt, csakhogy közben telt az idő és rádöbbentem, hogy alig 37 nap múlva itt a karácsony (csak szólok!!!).
Éppen ezért nálam is előkerült a decemberi alkotós dobozom és vele együtt a Karácsonyi Kicsi Kincsek készlet is. Ez a 3x3 inch méretű hajtogatott mini album készült el először, mivel jó scrapperhez híven előre dolgozom - amennyire időm engeni - a scrapbookos ajándékokkal.
Adok Nektek egy leírást, hogy akár Ti is el tudjátok készíteni ezt az albumot, ugyanis nem túl bonyolult. Kicsi, kompakt és mutatós, alig igényel plusz kiegészítést az alkotócsomag elemein kívül, illetve akár bővíthető is, ha szeretnétek.
Összesen 5 elemből + a borítóból épül fel az album. Mind az 5 elem ugyan úgy készül el:
Az első elemhez szükségetek lesz egy 6x6 inch szélességű papírra, amit 3 inchnél kell bígelni, majd elforgatni 90 fokkal és újra 3 inchnél bígelni. A hajtásvonalakat csontkéssel jól meg kell húzni.
Következő lépésként, az egyik hajtásvonalat (bármelyik oldalról) 3 inch mélységig be kell vágni.

A bevágott négyzettől jobb kézre eső négyzetet átlósan (magyarán félbe) kell hajtani szinté csak 3 inch mélységig.
Ezen a ponton körülbelül így néz ki az elem:

Következő lépésként: az átlós hajtással szemközti négyzetet be kell ragasztózni (én folyékon ragasztót használtam) és rögzíteni kell a ragasztós oldalú négyzetet a következő négyzet hátuljához. Így áll össze az első blokkja minialbumnak.
Ugyan ezzel a technikával kell még 4 hasonló blokkot készíteni.
Ha megvan az 5 elem, akkor így néz ki az album összeragasztás előtt.

Következő lépés az összeállítás: vagyishogy az utolsó két oldal kivételével az egyes blokkokat össze kell ragasztani. Itt lehet esetleg azzal játszani, hogy az egyes blokkokat zsebes megoldásban ragasztod össze, ekkor nyilván nem kell telibe ragasztózni a papírt, hanem csak a széleken és alul.
Utolsó lépés a borító:
A nyitó- és a záróoldalra jöhetnek a szalagok (ezzel lesz összefogva az album), majd erre kerül felragasztásra a borító. A borító pár miliméterrel legyen nagyobb, mint a 3x3 inches albumelemek, plusz a gerinc méretét is hozzá kell számolni (én kb negyed inchet vettem gerincnek), ergo a borítóm mérete 6 ¼ inch mindkét irányból 3 inchnél bígelve.
Így fest az összeállítátot minialbum:

Díszítés:
Mivel csupa csodás kivágatunk van a készletben, szinte alig tudtam választani, hogy melyiket NE használjam fel díszítésként. 😊 Végül úgy döntöttem, hogy az egyik oldalra mindig egy fénykép kerül (3x3 inch vagy 2x3 inch méretben), a másik oldalon pedig a díszítés lesz. A fényképek még nem készültek el, így csak a díszítés készült el nagyjából: használtam kivágatokat, a készlethez tartozó chipboardokat és 3D ragasztóval megemelt elemeket is raktam bőven, nyilván amit elbírt a gerinc szélessége. Az átlósan behajló oldalra kerül majd bőven szöveges matrica vagy betűmatricák.
Remélem követhető az összeállítás és minél több karácsonyi csiki-csuki készül, ami remek ajándék lehet például a nagyszülőknek. 😉
Felhasznált termékek: