Decemberi számláló

Sziasztok!

Tudom, gyakran emlegetem az őszi ScrapUp! tábort, most sem lesz másként, de az a helyzet, hogy annyi minden történt abban a három napban, hogy még mindig táplálkozik belőle a lelkem és persze scrapbookos alkotások is születnek még bőven ahhoz kapcsolódóan avagy az ottani hörcsögölésből adódóan (lett egy-két scrapcuccom, amit nem árt alkotásra váltani, ugye…). 😊

Ezúttal Anett egyik csodaszép karácsonyi témájú kivágatát használtam fel, amit meg lehetett tőle venni a táborban, ha lemaradtál volna róla, akkor itt tudod elérni a vágófájt.

Tudtam, hogy lakásdekorációt szeretnék belőle készíteni, méghozzá visszaszámláló formájában. Ehhez remek segítségem volt a Számos kivágatok kivágatcsomag, valamint a Karácsonyi kicsi kincsek kedves, rajzos kivágatai.

Alapnak egy fenyőzöld színű alapkartont választottam. A kivágat Mikulás virágait 2 féle piros alapkartonnal papíroztam alá (ezzel elszöszmöszöl az ember egy ideig, de a végeredményt elnézve, szerintem megérte a belefektetett időt) és 3D kockákkal ragasztottam fel az alapra.

A koszorú feldíszítéséhez a karácsonyi kivágatcsomagból választottam csillagokat, cukorbotocskát, karácsonyfa díszeket és némi gally mintát is, amiket szintén különböző magasságú 3D kockákkal ragasztottam fel a koszorút formázó papír ágakra avagy fölé-alá. Néhány színben harmonizáló enamel pötyit is elszórtam ide meg oda és készen is lett a dekorálás.

A középen üresen lévő területre pufimatricák és betűmatricák mixéből készült a felirat és alájuk helyeztem el – visszaszedhető ragasztóval rögzítve – a szám kivágatot, amit majd minden nap cserélek – december 1-től kezdve – csökkenő számsorrendben, hiszen azt számláljuk majd, hogy hány nap van még hátra karácsonyig.

Ti is várjátok már a karácsonyt?

Decemberi számláló ScrapUp Blog

Decemberi számláló ScrapUp Blog

Decemberi számláló ScrapUp Blog

Decemberi számláló ScrapUp Blog

Decemberi számláló ScrapUp Blog

Decemberi számláló ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

25-1646821472 Blog - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Színes alapkarton - 25
420 Ft
22-1646821556 Decemberi számláló - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Színes alapkarton - 22
420 Ft
35-1646821331 Decemberi számláló - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Színes alapkarton - 35
420 Ft
karacsonyi-kics-kincsek-alkcs-1698418256 Decemberi számláló - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Karácsonyi kicsi kincsek alkotócsomag
7800 Ft
2023.karácsonyi-kicsi-kincsek-12-1695023200 Decemberi számláló - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Számos kivágatok
1550 Ft
betukeszlet_noicsizma2__1530797074_843 Decemberi számláló - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházBetűkészlet matrica 14 választható színben
Betűkészlet matrica 14 választható színben
990 Ft
papierschneide-und-falzmaschine-50046000-6a3-2 Decemberi számláló - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Papírvágó- és falcológép
8500 Ft
ollo-8937900 Decemberi számláló - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Hegyes papírvágó olló
2550 Ft
ketoldalas-ragasztoszalag Decemberi számláló - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Kétoldalas ragasztószalag
850 Ft
3d-ragasztokocka-65x65x2-mm-1-lap-154-db-1683181907 Decemberi számláló - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
3D kétoldalas ragsztókockák 6,5x6,5mm
1200 Ft
ongyogyulo-vagoalatet-a3-22 Decemberi számláló - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Öngyógyuló vágóalátét A/3+ (30x45cm)
5800 Ft