OTTHON

Sziasztok!

Amikor ezeket a sorokat olvassátok, több, mint valószínű, hogy édesdeden bájolgok a költöztető fiúkkal, főzöm nekik a kávét és igyekszem meggyőzni őket arról, hogy harmadszor is rakják át a szekrényt a gyerekszobában, mert mégsem lesz ott jó, ahová rakattam. Ismerős ez valakinek? 😊

Az újévi jókívánságok mellett azt a remek hírt is megkaptuk a házinéniktől, hogy eladja a házat, ergo költöznünk kell. Remek. Pont annyira hiányzott ez, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Ám, most itt vagyunk, dobozok mindenhol, persze még nem tudom, hogy hogyan fogunk elférni és mikor lesz meg mindennek a végleges helye, még kissé káosz van, de ez így normális. Igyekszem, igyekszünk meglátni a jót ebben a nem annyira vágyott változásban, hiszen remek alkalom ez a szelektálásra, (csak szólok, hogy lesz egy rakat scrapkincsem eladó 😊) ill. újabb fogadalmakra, hogy nem veszünk semmit, amíg el nem fogy vagy el nem hordjuk.

A fotó azon a napon készült, amikor hivatalosan is megkaptuk a lakást kulcsostól mindenestől. Kornél azonnal birtokba is vette a kertet, felmérte a virágok állapotát: kiabált, hogy van kankalin, meg valami kicsi lila (krókusz), meg valami nagyon citromsárga (téltemető) ill. megállapította, hogy szépen besüt a nap a nappaliba, jó lesz. Reméljük, hogy valóban így is lesz. 😊

A 12”-es emlékoldal alapjához egy fehér alapkartont és az Itt van az ősz alkotócsomagunk kedvenc csíkos papírját használtam. Ez utóbbiból az otthon felirat betűit kivágtam Sizzix segítségével. Ebből született meg az oldal címe. A betűk körvonala mentén körbelyukasztgattam a papírt, mintha előkészítettem volna hímzéshez az oldalt, ám végül fonalat csak minimálisat használtam (némi körbetekerés és kis masli formájában). A fotót 3D ragasztókockákkal megemeltem, majd következett a díszítés.

A Bekuckózva és az Itt van ősz kivágataiból válogattam össze egy párat, amiket elszórtam, igyekeztem tartani a színre szín elvét.

Matricák küzül jó néhányat használtam (a listában látható az összes), ill. néhány pufimatricát is odabiggyesztettem a betűk köré. Egyik kedvenc díszítőelemem a szív formájú sarokdísz (Sizzixel lett vágva) a fotókon, ugye milyen cuki?

Halkam megjegyzem amúgy, hogy ez a 100. alkotásom a ScrapUP!-nál amióta DT tag vagyok. Hála és köszönet Tetinek, hogy ilyen csodás csapatban alkothatok és Nektek, hogy lelkesen fogadjátok az inspirációimat. Itt köszönöm meg külön azoknak is, akik alkottak az e havi kihívásra, aminek én voltam a háziasszonya. A többieknek üzenem, hogy még van időtök egy utolsó pillanatos valamire, szóval hajrá! 😊

Végezetül, meséljetek, hogy éltétek meg a legutóbbi költözést, kinek mi veszett el útközben ill. mikorra sikerült az összes scrapcuccot kipakolni?

OTTHON ScrapUp Blog

OTTHON ScrapUp Blog

OTTHON ScrapUp Blog

OTTHON ScrapUp Blog

OTTHON ScrapUp Blog

OTTHON ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

feher_alapkarton_noicsizma5__1546516076_972 Blog - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFehér alapkarton 12"
Fehér alapkarton 12"
290 Ft

itt-van-az-osz-papir-02-1664977221 OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Itt van az ősz 02
450 Ft
bekuckozva-kivagat OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Bekuckózva kivágat
1550 Ft
itt-van-az-osz-kivagatok-1664885760 OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Itt van az ősz kivágatok
1550 Ft
web_ma_is_teged_feher__1549976611_623 OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházJól választottam
Jól választottam matrica ív
990 Ft
csaladi-elet-matricaiv-noicsizma OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Családi élet matricaív
990 Ft
feher-hello-tenger-matricaa5-1655728782 OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Helló tenger matricaív
1490 Ft
te_vagy_a_meggy_a_muffinom_noicsizma2__1531398906_324 OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházTe vagy a meggy a muffinom tetején- matrica ív
Te vagy a meggy a muffinom tetején- matrica ív
990 Ft
web_ajto_matrica_01__1542025150_713 OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházAjtók - matricaív
Ajtók - matricaív
990 Ft
veled-kerek-matrica-scrapup OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Veled kerek matricaív
990 Ft
papierschneide-und-falzmaschine-50046000-6a3-2 OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Papírvágó- és falcológép
8500 Ft
ollo-8937900 OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Hegyes papírvágó olló
2550 Ft
ketoldalas-ragasztoszalag OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Kétoldalas ragasztószalag
850 Ft
3d-ragasztokocka-65x65x2-mm-1-lap-154-db-1683181907 OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
3D kétoldalas ragsztókockák 6,5x6,5mm
1200 Ft
{vmimport 857}
ongyogyulo-vagoalatet-a3-22 OTTHON - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Öngyógyuló vágóalátét A/3+ (30x45cm)
5800 Ft