Huszonnégy

Sziasztok!

Hopp március lett. Itt is az új kihívás Orsitól, amiben képet kell „aprítani”. Nem is hagyhattam ki, és az egyik kedvenc fotómat miszlikbe – pontosabban tizenötfelé – vágtam. Na de nem szaladok a dolgokkal ennyire előre, mert gondoltam megmutatom, hogyan is készül nálam el egy oldal.

Először is tudtam, hogy nagyon szeretnék erre a kihívásra alkotni, de azt is, hogy nem vagyok oda a 12”-os oldalakért… Viszont mindenképpen oldalt akartam csinálni, a TN fókuszt meghagytam a táborba. Aztán rájöttem, hogy A4 méretben is lehet ezt készíteni és ennek nagyon megörültem! Emellett döntöttem, sőt a jövőben is rá fogok erre állni azt hiszem.

Ezután jött a téma kitalálása és a fénykép kiválasztása. Ez a fotó egy ideje piszkálta a csőröm, egyrészt mert nagy kedvencem és mi ebben a hónapban ünnepeljük párommal a 24. „első csók” ünnepünket. Másrészt mert ezzel készítettem el az első scrapbook oldalamat még 2016-ban és szerettem volna újra „feldolgozni”.

Na mutatom is mi lett ebből, lépésről lépésre, hátha van, akinek segít, hogyan álljon neki.

  1. A fotót magam nyomtattam egy A4-es fotópapírra kb. A5 méretben. Felhelyeztem egy A4 lapra és megszemléltem, méricskéltem - mit lehetne vele kezdeni, miként kéne összevágni.
  2. Ügyelve, hogy arcok és fontos érintések ne sérüljenek, nem egyforma darabokra vágtam a képet, hanem úgy, hogy a leghangsúlyosabb rész legyen fókuszban és aránya kifejezze az értékét.
  3. Kiválogattam a Valentin DT válogatás kivágatai közül azokat, amiket fel akartam használni és vázlatosan elhelyeztem a képen néhány chipi kíséretében.
  4. Úgy éreztem kelleni fog még valami kontraszt, ezért az egyik papírból csíkokat vágtam – a fotó darabolása szerinti sémát követve – a két oldalra.
  5. Nem piszkáltam a vázlatomat, hanem elővettem két új kartont (egy feketét és egy fehéret). A fehéret kicsit dőlten megvágtam mindkét rövidebb végén, és a szélét megrongyoltam.
  6. Mindent letakartam celofánnal és a fehér lapra fekete és drapp Ecoline-nal fröcsköltem. Itt jól jött a vázlat, láttam merre próbáljam terelgetni azokat a kis cseppecskéket…
  7. Száradás után csipesszel átpakoltam mindent az összetűzött lapokra és a matricaívről választottam szövegeket is (ezeket kartonra ragasztottam és körbevágtam, így tudtam őket helyezgetni). Szorgosan fotóztam, részben nektek, részben magamnak, hogy majd az oldal összeállításánál tudjak puskázni.
  8. Amikor már elégedett voltam mindennel T vonalzó segítségével próbáltam nagyjából tartani az egyenest. Tökéletességre nem törekedtem, nem bántam, hogy nem pontosak azok a fotó elemek közti rések.
  9. Mindent felragasztottam, jellemzően a középső vonalon, hogy tudjak elemeket bújtatni, illetve kicsit térbe emelni (pl. a kis szíveket felpöndörítettem száradás után, egyes chipboard-okat a kivágat mögé bújtattam).
  10. Leírtam a sztorit. Hogy miért is készült ez az oldal, miről szól és miért fontos nekem. Aztán pecsételtem rá dátumot és hurrá, kész is voltam!

Alkossatok, aprítsatok, emlékezzetek, jó lesz!

Révhelyi Beatrix, Lily

Huszonnégy ScrapUp Blog

Huszonnégy ScrapUp Blog

Huszonnégy ScrapUp Blog

Huszonnégy ScrapUp Blog

Huszonnégy ScrapUp Blog

Huszonnégy ScrapUp Blog

Huszonnégy ScrapUp Blog

Huszonnégy ScrapUp Blog

Huszonnégy ScrapUp Blog

Huszonnégy ScrapUp Blog

Huszonnégy ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

valentin-dt-valogatas-borito-1705344678 Huszonnégy - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Valentin-DT válogatás
5300 Ft
feher_alapkarton_noicsizma5__1546516076_972 Huszonnégy - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFehér alapkarton 12"
Fehér alapkarton 12"
290 Ft
ollo-8937900 Huszonnégy - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Hegyes papírvágó olló
2550 Ft