Csiga csoda

Sziasztok!

Szóval az úgy volt, hogy alkotok a március havi Vágd szét! kihívásra. Ki is választottam a fotót, meg is volt az elképzelés, hogy hogyan valósítom meg, aztán csak tologattam, halogattam a dolgot. Persze minden IS közbejött: munka, magánélet stb., DE valójában az történt, hogy nem akartam szétvágni a kiválasztott fényképet 😊

Így elérkezett a vasárnap délután és vele együtt a teljes kétségbeesés is, hiszen az inspimmel még sehol nem tartottam, még össze is kellett volna rakni, a blogbejegyzést megírni, és akkor mikor fotózok?! Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy nyilván a gyerekem csak nekem főzte a kiskonyhájában a zsemlés-zsömlés pizzát, így eléggé el és le voltam foglalva 😊.

Ám mivel egy jó scrappernek mindig van B terve – pláne, ha inspiről van szó – így íme, ez a B terv. A nagy scrap cucc rendezés közben megtaláltam egy Pinkfresh késemet, amivel már nagyon rég szerettem volna oldalt csinálni, így elkészítettem ezeket a lótuszvirágszerű kivágatokat és felhelyeztem a Bolondos tavasz készlet fehér alapon fekete mintás scrapbook papírjára. Eredetileg három színnel akartam megoldani az oldalt (fehér, sárga, fekete), de végül a kedvenc színem (türkiz) is betársult a buliba kivágatok formájában.

Hogy legyen egy kis dinamizmus az oldalon a virágok szirmait megpöndörítettem, az egyik fotót megmeltem 3D matricával, ill. néhány kivágat alá is került emelés. A megmaradt körközepeket dupla funkcióban használtam fel: egyszer  díszítőelemként, kiegészítve néhány pauszkivágattal, ill. a cím hátterét is adták, hiszen a fekete betűmatricák így sokkal jobban kitűnnek és mutatósabbak is. Elszórtam néhány, a témához passzoló szöveges matricát ill. enamel pötyit, egy-két szívecske matricát és készen is lett az oldal.

A fotó sztorija csupán annyi, hogy az én édesszájú gyermekem nagyon élvezte az egyik vasárnap reggeli kényeztetést, ami fahéjas csiga formájában érkezett és igencsak nagy élvezettel tömte magába ezt az ínycsiklandó csemegét (köszönet az IKEÁ-nak, amiért gyorsfagyasztott állapotban kapható 😊).

Remélem rajtatok nem fog ki a kihívás, de ha igen, az sem baj, a lényeg, hogy alkossatok szeretettel. Hamarosan tali a táborban!

Csiga csoda ScrapUp Blog

Csiga csoda ScrapUp Blog

Csiga csoda ScrapUp Blog

Csiga csoda ScrapUp Blog

Csiga csoda ScrapUp Blog

Csiga csoda ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

bolondos-tavasz-08-1678361904 Blog - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Bolondos tavasz-08
450 Ft

szikrazo-nyar-08-1685269348 Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Szikrázó nyár-08
450 Ft
hello-tenger-9-1656398483 Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Hello tenger 9
450 Ft
noicsizma_mindenutt_jo_papirkeszlet3__1568710719_400 Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Mindenhol jó papírkészlet
2190 Ft
pausz-ff-viragok-01-1739790694 Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Bolondos tavasz pausz kivágatok
1250 Ft
noicsizma_izzel_lelekkel1__1558950640_530 Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Ízzel - lélekkel kivágatok
1550 Ft
fenykepezz_sokat_noicsizma1__1530882942_384 Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFényképezz sokat! matrica
Fényképezz sokat! matrica
990 Ft
betukeszlet_noicsizma2__1530797074_843 Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházBetűkészlet matrica 14 választható színben
Betűkészlet matrica 14 választható színben
990 Ft
noicsizma_a_makos_bab_egy_etel1__1558950995_396 Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Ínyencház - A6-os matricaív
990 Ft
web_ur_feher__1549981161_942 Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházÉlet a Marson matricaív
Élet a Marson matricaív
990 Ft
noicsizma_a_normalis_unalmas1__1568705169_783 Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
A normális unalmas
990 Ft
te_vagy_a_meggy_a_muffinom_noicsizma2__1531398906_324 Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházTe vagy a meggy a muffinom tetején- matrica ív
Te vagy a meggy a muffinom tetején- matrica ív
990 Ft
papierschneide-und-falzmaschine-50046000-6a3-2 Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Papírvágó- és falcológép
8500 Ft
ketoldalas-ragasztoszalag Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Kétoldalas ragasztószalag
850 Ft
ongyogyulo-vagoalatet-a3-22 Csiga csoda - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Öngyógyuló vágóalátét A/3+ (30x45cm)
5800 Ft