scrapUp! 2024 nyári tábor (élménybeszámoló)

Ez a kaland számomra három hónapja kezdődött. Akkor készítettem el a projekt ötletem prototípusát, hogy Teti megnézze, jó lesz-e a nyári táborra. Tulajdonképpen már azóta öltöztettem ünnepbe a szívem, és vártam ezt a hétvégét. A nyári minitábor csoportban a visszaszámlálás pedig egy hete startolt… és már huss, el is illant ez a hétvége, telis-tele csodálatos pillanatokkal. Most itt ülök a gép előtt és próbálom összeszedni a gondolataimat, hogyan is írhatnám le azt a rengeteg élményt és gondolatot, ami bennem kavarog.

Kisimulunk – hello péntek

Ha még nem voltatok scrap táborban akkor elmesélem, hogy hála a szervezőnek, már jó előre vannak csepegtetett információink a workshopokról, programokról és egyéb tervekről. Ezért aztán mire odaérünk, hogy tényleg eljött a nagy nap és indulunk, bizony az egész csapat lázban ég. Az eseményhez létrehozott FB csoportba sorban kerülnek fel a jövünk / elindultunk / mindjárt ott vagyunk fotók, örök téma az összepakolt bőröndök mérete és a mit hozzak még, jajj mit felejtek el. Nagyon jó átélni ezt az izgatott várakozást, amikor már tulajdonképpen tényleg „ott vagyunk már” és kezdődik.

Így volt most is, szokatlanul korai kezdéssel, mert ez a nyári „mini” tábor kicsit más volt, mint a többi, és bizony péntek délután kettőkor már kezdtünk is az első workshoppal.
(Ezúton is hálás köszönetem Tetinek, aki lehetővé tette, hogy én legyek pénteken, így nem izgultam végig a hétvégét, és szombaton nekem is lehetőségem nyílt önfeledten, egész nap alkotni!)

Egy különleges kis mini albumot terveztem a lelkes csapatnak, melynek belső elemeit vidám, nyári élményeket megörökítő hűtőmágnesek adják. A kis mágnes korongokat zsebekbe rejtettük, így ha albumba fűzzük őket kiemelhetőek és nem akadályozzák a lapozgatást.
A csajok óriási lelkesedéssel vetették magukat az alkotásba és nagyon megkönnyítették a munkámat. Egyszerűen mindenki keze között „égett a kreatív munka”, olyanok voltunk, mint a kilövésre bekészített kis torpedók. Fantasztikus volt látni, ahogy az inspirációm alapján megelevenednek a családi élmények, sztorik, szebbnél szebb minik készülnek. Külön élmény volt, hogy a csajok tovább gondolták az ötletemet és egyedi variációkat készítettek. Imádom, köszönöm!

Este ebben a táborban nem alkottunk! Eltérve a nagy, őszi és tavaszi táborok hagyományaitól most nem borulásig, hajnalba nyúlóan készítettük a projektjeinket, hanem az esték csakis rólunk, egymásról, a közösségről szóltak. Egy grill teraszra mentünk vacsorázni és rengeteget beszélgettünk, kacagtunk, örültünk egymásnak és csodáltuk az esti Pécs fényeit.

Kisimulunk - szombat

Szombaton a reggeli után együtt sétáltunk fel az alkotó terembe, ahol Teti fantasztikus oldalával folytattuk a kreatív hétvégénket. Ez a különleges, inspiráló layout le is kötött mindenkit azonnal, hiszen olyan finom trükköket vetett be Teti, amiken öröm piszmogni. Mindannyian lelkesen pakoltuk a rétegeket, tekergettük-fűztük a fonalat, vágtuk ki a kis ablakot, és persze közben csak csacsogtunk, és csacsogtunk... Szerencsére a rekkenő hőség elől védve voltunk a klimatizált teremben, de az udvar árnyas fái alatt is bőven 30 fok felett volt a hőmérséklet.

Azért persze csak ki kellett menni néha levegőzni, no meg elfogyasztani az isteni ebédet. Azt hiszem a tomboló kánikulában mindannyian hálát adtunk az árnyat adó diófáknak. (Köszi!)

A délutáni program Eszter különleges 3D album workshopja volt. Tipikusan olyan projekt, amit ha meglát elnézeget, és fejben „megfejt” az ember, de valahogy végül mégsem áll neki otthon, mert olyan macera. Na itt persze, hogy belevágtunk szinte mindannyian, és hála Eszternek - aki mindenkinek segített – gyönyörű, aprólékos és pontos albumok készültek el. Mindenkié annyira más lett, hogy én is újra és újra fellelkesedtem, ahogy megnéztem mások készülő alkotását, figyeltem hogyan alakítják a saját élményeiket kifejezővé a témát.

Estére ezen a napon is rólunk szóló, kisimulós közös program volt, Pécs egyik legszebb sétáló utcájának forgatagában merültünk el, és vacsoráztunk együtt a városi zsibongás közepében lévő, hangulatos étteremben.
Imádtam, hogy ezen a hétvégén az estéink fókusza mi voltunk. A finom falatok és italok mellett kialakult beszélgetések adták meg számomra ennek a hétvégének a fő hangulatát és tovább mélyítették a kialakult kapcsolatokat.
Másnap hallottam, hogy nem csak nálunk Eszterrel, de sok-sok szobában is még sokáig, éjszakába nyúlóan folytatódtak a meghitt beszélgetések…

Kisimulunk - vasárnap

Bevallom nektek, hogy bár imádom Pécset, ezen a napon kissé meginogtam. A „normál táborokban” ilyenkor még van egy workshop, de most a könnyed nyári mini tábor keretében erre a napra Teti közös sétát tervezett, csak hát ki számolt azzal, hogy reggel kilenckor már 31 fok lesz?! Szerencsére táborvezetőnk az újratervezés mestere, ezért végül kocsi konvojjal mentünk el a Zsolnay negyedhez, ahol délelőtt csapatosan csavarogtunk, vásárolgattunk, sőt voltak akik hintáztak is.
A fantasztikus hétvégét egy cukrászdában, jeges kávéval, sütikkel és fagyival zártuk – azaz mégsem.

Mert ilyenkor nincs ám vége. Egy tábor valahogy sokkal lassabban ér véget – legalábbis bennem. Hozzátartozik a lecsengése, ahogy a hazautazók jelzik, hogy épségben otthon vannak - hazaértek, később megmutatják a befejezett tábori alkotásokat (mert az utolsó simítások sokszor ott készülnek el), érkeznek a vicces fotók és mást sem hallok, mint hogy a telefon csippan: üzenet érkezett, hiszen annyi minden marad bennünk a beszélgetések nyomán és még üzenjük, mondjuk, telefonálunk és folytatjuk...
Egész este vigyorgok, és isten bizony otthonra is próbálok megérkezni, de nem megy jól, mert még kicsit ott vagyok Pécsen, a csajokkal a táborban. Az autó sokkal gyorsabb, mint a lelkem, ami még nem engedi el az élményt, ott pihikézik veletek.
Akik ott voltak, ugye kicsit ti is ott maradtatok?!

Kisimultunk

Gyertek táborokba, alkossatok velünk, találkozzunk egymással, beszélgessünk, tanuljunk, játsszunk és nevessünk együtt!
A FB csoportunkban már megtaláljátok az őszi tábor időpontját és hamarosan érkeznek a projekt kukucskák is!

 

Révhelyi Beatrix, Lily

scrapUp! 2024 nyári tábor (élménybeszámoló) ScrapUp Blog

scrapUp! 2024 nyári tábor (élménybeszámoló) ScrapUp Blog

scrapUp! 2024 nyári tábor (élménybeszámoló) ScrapUp Blog

scrapUp! 2024 nyári tábor (élménybeszámoló) ScrapUp Blog

scrapUp! 2024 nyári tábor (élménybeszámoló) ScrapUp Blog

scrapUp! 2024 nyári tábor (élménybeszámoló) ScrapUp Blog

scrapUp! 2024 nyári tábor (élménybeszámoló) ScrapUp Blog

scrapUp! 2024 nyári tábor (élménybeszámoló) ScrapUp Blog

scrapUp! 2024 nyári tábor (élménybeszámoló) ScrapUp Blog

scrapUp! 2024 nyári tábor (élménybeszámoló) ScrapUp Blog

scrapUp! 2024 nyári tábor (élménybeszámoló) ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

 

IMG_2930__1537719742_705 Blog - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházMini polaroid keretek
Mini polaroid keretek
450 Ft

 

noicsizma_ereszd_ki_a_gozt_papirok3__1551167430_211 Blog - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházEreszd ki a gőzt papirkészlet
Stratégia papírkészlet
1890 Ft

 

noicsizma_a_napfeny_ize1__1563516571_705 Blog - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházA napfény íze
A napfény íze kivágatok
1550 Ft

 

valentin-dt-valogatas-borito-1705344678 Blog - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Valentin-DT válogatás
5300 Ft

 

szikrazo-nyar-1685466202 Blog - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Szikrázó nyár alkotócsomag
6900 Ft

web_altalanos_01__1531818236_482 scrapUp! 2024 nyári tábor (élménybeszámoló) - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházÁltalános szócímkék
Általános szócímkék
590 Ft