Kánikula-Pocket letter

A mai blogra készülve rájöttem, hogy most fényképek nélküli alkotást szeretnék készíteni, és már régen csináltam pocket letters-t, nyári témájút pedig még egyáltalán nem. Ez még hiányzott a repertoárból. Nyári alkotócsomagok papírjaiból összeválogattam egy vidám egyveleget és kivágtam belőlük a szükséges méretet (2 és ½ x 3 és ½ inch). A nyári kivágatok közül az egyik kedvencem a Kutyameleg van, ezt szerettem volna mindenképpen felhasználni.

Úgy döntöttem, hogy az egyes kártyák nem egyszerű kis papírdarabok maradnak, amire rápakolom a díszítőelemeket, hanem legyen bennük egy kis csavar; legyenek zsebesek-kihajtósak-borítékosak. A műanyag tasakok nem engedik azt, hogy túl vastagok legyenek, a dekoráció pedig túlságosan kiemelkedjen, de azért itt is megpróbáltam feszegetni a határokat. Így született olyan kártya, ami egy kis, nyelv-alakú felhajtható lapocska lett; van olyan, amiből egy mini boríték készült; valamint olyan is, amire egy kis zsebet helyeztem. A varrógépet is segítségül hívtam, kontrasztos cérnákkal szegést, illetve a zsebek rögzítését oldottam meg. A maradékokból pedig tag-eket vágtam ki, melyekre csak pici díszítés került, később pedig a fénykép és a rövid komment is elférhet. Az egyik tasakból shaker-t készítettem, mert szeretem, ha van egy átlátszó elem a Pocket letters-ek között. Mivel ezt elfelejtettem levarrni, pillanatragasztóval zártam le a nyílást. Bevallom, néhol nehéz volt ellenállni a kísértésnek, hogy más kivágat-csomagokból is csempésszek a kártyákra, például a Napsütötte utakon csomagból. Úgy gondolom, hogy ez már nagyon zavarossá tette volna a stílust, így ezt inkább elengedtem.

Ránézve a kész oldalra, az jutott eszembe, hogy Boga kihívásának is megfelelek; legyen valami kék (lásd kék kártya); legyen valami régi (a horgonyos szívószál régóta várta feladatát); és legyen valami új (a gyümölcs-gyöngyök nemrég érkeztek hozzám); legyen valami kölcsön (a buborékos kivágatokat csere formájában kaptam még régebben). Végezetül az oldalsó keskeny fület is akartam egy kicsit díszíteni, így kapott egy kis sárga papírcsíkot, színes szegecseket és az elmaradhatatlan lógicákat.

Kánikula-Pocket letter ScrapUp Blog

Kánikula-Pocket letter ScrapUp Blog

Kánikula-Pocket letter ScrapUp Blog

Kánikula-Pocket letter ScrapUp Blog

Kánikula-Pocket letter ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

szikrazo-nyar-06-1685269039 Kánikula-Pocket letter - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Szikrázó nyár-06
450 Ft
szikrazo-nyar-03-1685268578 Kánikula-Pocket letter - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Szikrázó nyár-03
450 Ft
szikrazo-nyar-02-1685268139 Kánikula-Pocket letter - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Szikrázó nyár-02
450 Ft
hello-tenger-7-1656406658 Kánikula-Pocket letter - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Hello tenger 7
450 Ft
hello-tenger-10-1656406538 Kánikula-Pocket letter - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Hello tenger 10
450 Ft
noicsizma_mindenutt_jo_papirkeszlet3__1568710719_400 Kánikula-Pocket letter - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Mindenhol jó papírkészlet
2190 Ft
noicsizma_kutyameleg_van1__1563517119_456 Kánikula-Pocket letter - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházKutyameleg van
Kutyameleg van kivágatok
1550 Ft
noicsizma_a_napfeny_ize1__1563516571_705 Kánikula-Pocket letter - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházA napfény íze
A napfény íze kivágatok
1550 Ft
feher-hello-tenger-matricaa5-1655728782 Kánikula-Pocket letter - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Helló tenger matricaív
1490 Ft