Erdélyi album

Biztos voltam abban, hogy az erdélyi kirándulás az osztályommal egy albumot fog kiérdemelni. Olyan típusban gondolkodtam, ami sok képet nyel el, és szükség esetén bővíthető is. Nálam is lapul olyan projekt, amit még nem fejeztem be, kerülhettek volna abba a képek, de mindenképpen az új, utazós készletből akartam alkotni egy albumot. Már régóta szemezgettem olyan albumkötéssel, amihez szívószálakat használhatunk. Egy másik módszert korábban használtam már workshopon, de a vízszintes felhasználással most dolgoztam először. A belső oldalak nem túl bonyolultak, viszont kihajtható oldalakkal, zsebekkel jól bővíthetők.

A hat darab belső oldal mérete 8x 12 inch, amire fület (3/4 és 1 5/8-nál, valamint 1 ¾ és 1 7/8-nál kerül rá hajtásvonal, majd 6 ¾-nél és 7 inchnél) hajtunk és lyukasztjuk hat helyen. A gerinc is egy olyan harmonikából alakul ki, melyen a 3/8 inches hajtást kettő 3/4”-es követ hatszor egymás után, ehhez A3-as lap kell hosszában, 20,5 cm pedig a magassága. Erre is ugyanoda kell elhelyezni a lyukakat, mint a belső oldalakon, aztán jöhet az óvatos tuszkolás. Minden lyukat kissé ki kellett tágítani, hogy a papír szívószál átférjen rajta. A gerinc két háromnegyedes hajtása közé kell a belső oldal hajtásait elhelyezni, majd ezeket a szívószálak fogják össze és tartják az egyes bordák közötti távolságot. A hat szívószálat egy selyemzsinórral kötöttem össze, ami még dekoratívabbá teszi a gerincet.

A borítót most nem akartam túlbonyolítani, hogy maradjon a fókusz a gerincen, de egy áthajtós-füles megoldás stabilabbá teszi az albumot és több védelmet nyújt a belső oldalaknak. A kész szívószálas gerinc mérete határozza meg a szemközti, borító-gerinc szélességét is. A belső oldalakra most még nem kerültek be a képek, mert még néhányat szerkesztenem és előhívatnom kell, valamint az egyéb dokumentumokat is be szeretném rakni az albumba, ezért néhány belső oldal még semmilyen kiegészítést és díszítést sem kapott. Semmiképpen sem szeretném, ha ez az album parkolópályán maradna néhány társa sorsán osztozva. Ezért már címet is kapott és az asztalomon tartom vizuális kényszerként a befejezésre.

Erdélyi album ScrapUp Blog

Erdélyi album ScrapUp Blog

Erdélyi album ScrapUp Blog

Erdélyi album ScrapUp Blog

Erdélyi album ScrapUp Blog

Erdélyi album ScrapUp Blog

Erdélyi album ScrapUp Blog

Erdélyi album ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

 

napsutotte-utakon-alkotocsomag-1717487088 Erdélyi album - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Napsütötte utakon alkotócsomag
6900 Ft
napsutotte-utakon-utazos-matrica-1715272358 Erdélyi album - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Napsütötte utakon matricaív A6
990 Ft
ketoldalas-ragasztoszalag Erdélyi album - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Kétoldalas ragasztószalag
850 Ft
papierschneide-und-falzmaschine-50046000-6a3-2 Erdélyi album - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Papírvágó- és falcológép
8500 Ft
ollo-8937900 Erdélyi album - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Hegyes papírvágó olló
2550 Ft