Prága megunhatatlan – még úgy is, ha évről évre több a turista, és több a bazári portéka az utcákon. Nagyon szerettük minden alkalommal, akárhányszor mentünk – gyerekekkel és nélkülük is.
Most legutóbb tavaly ősszel, gyerekekkel. Azonban ezen az elkapott fotón csak ketten vagyunk, a párom és én.
Az élet nagyon szerteágazó és széttagolt tud lenni: pár pillanat alatt változhat meg minden: amikor először mentünk, betegség miatt nem tudtunk rendesen körbenézni, másodszor meg, még most is emlékszem, észvesztően hideg volt. Lélekmelegítőt ittunk egy kis kocsmában, hogy bírjuk. És most? Most csupán az eső esett, ami a korábbiak fényében mondhatjuk, meg sem kottyant nekünk. 😊
Ezt a széttagoltságot, a bármerre vivo pillanatot akartam valamiképp megörökíteni az oldalamon. Ez a csodás chipboard-háttér egy régi kollekcióból való. A táborban tettem rá szert, és tartogattam, tudtam, meg fogja találni a helyét hamarosan.
A dalszöveg meg, amit köré kanyarítottam egy mosani kedvenc dalom pár sora:
“En el mundo genial de las cosas que dices / Hay historias de buenos y malos felices
Ceremonias de vidas, sonrisas al verte / Como diablos se puede tener tanta suerte”
Ami körülbelül annyit tesz: történhetnek jó és rossz dolgok körülöttünk, de nem lehetek eléggé hálás azért amim és akim van. 😊
Hát, így…
Ugye, Ti is szoktatok hálát adni?
