Sziasztok!
Mivel idén még nem is „találkoztunk”, ezért első körben B.Ú.É.K. Remélem jobban teltek az ünnepek, mint nálunk, ahol állandó partnerünk lett az orrspray, az orrszi porszi és az izlandi zuzmó szirup jó pár héten át. 😒
Az idei első alkotásom még kapcsolódik a télhez, ugyanis a Halkan ring alkotócsomag az alapja, de már 2022-höz is és persze játékon kívül ugyan, de nevezek vele Andi 2022 januári kihívására.
Igyekeztem nagyon tartani a három dolgot, így egyből 3 témát hoztam, vagyis hogy jelenleg, 2022 januárjában miket is nézek, hallgatok és olvasok. Sőt, 3 chipit tettem fel az oldalra, 3 db kivágat szerepel 3 különböző kivágatból (Filmcsillag, Rózsás álmok, Erdő királynője) a PL kártya méretű papírokon és 3szor bélyegeztem a címben használt kifejezéseimet is. Remélem ennyi hármasság elég a kihíváshoz 😀 Jó, még spricceltem némi fekete akrilt – háromszor – a képek köré, biztos, ami biztos.
A sztorik a képek mögött pedig az alábbiak:
Újévi „fogadalmam”, már amennyiben ezt lehet fogadalomnak nevezni, szóval egyik újévi elhatározásom, hogy minden nap szánok időt az olvasásra. Leülök, kezembe veszem a könyvet – ez nagyon fontos, hogy nem a telefont!!! – és olvasok minimum negyed órát.
Mindig is sokat olvastam, de az elmúlt 2 évben annyit olvastam telefonon, hogy már kigúvadt a szemem a végére, ezért most elhatároztam, hogy visszatérek a könyvekhez. Van elmaradásom 2021-ről bőven, ill. karácsonyra is kaptam egy pár új kötetet, így egyből 3 könyvet olvasok egyszerre. 😀 (Igen, ponyvát is, irodalom tanárság ide vagy oda.)
Tavaly a nagy babakocsizások alatt rákattantam a podcastokra. Leginkább azért, mert elég gyakran egyedül sétálok a fiammal és mert nem mindig ér rá valaki velem egy órát telefonon trécselni, így inkább hallgatok. Csak ajánlani tudom, mindegyiket: szuper anyukás témákat boncolgatnak a Mesélj Anyukám csajai; pszico témában DTK és Orvos-Tóth Noémi szerintem nagyon ott van; Friderikuszt nem kell bemutatnom ugye, még mindig eszméletlen jó interjúalanyai vannak és egy új felfedezettem a piqniq, ha érdekel a gasztrovilág, akkor ez a podcast is fog.
1000 hála és köszönet a fiamnak, amiért jó alvó és így van esélyünk némi sorozatnézésre esténként a párommal. A közös kedvenc a Netflix egyik saját gyártású siker sorozata, a Szexoktatás. Szerintem mindenkinek kötelező megnézni, akinek tinédzser gyereke van és annak is, akinek majd csak lesz. Egy 21. századi brit gimi tanulóinak a problémáit meséli el végtelenül vicces és vulgáris formában. Nagyon eltalálták a forgatókönyvírók a témákat, a szereplőgárda zseniális, a karakterek szerethetőek. Nézzétek meg!
Az én „titkos fétisem” pedig a Vaják, aminek nagyon vártam a 2. évadát, nem is mondom, hogy mennyire hamar kivégeztem a részeket 😀 Mikor is jön a 3. évad???
Ti szoktatok ilyesfajta hétköznapi aktualitásokat is megörökíteni? Amennyiben nem, érdemes elkezdeni. Jó dolog visszanézni, hogy tavaly ilyenkor mondjuk mit is olvastam…
Felhasznált termékek: