Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni!

Búcsúzunk

Ez a történet nyolc évvel ezelőtt kezdődött, mikor sok-sok kis elsős megkezdte a tanulmányait az általános iskolában. Minden egyes kis félénk lépés mögött ott volt a kívülről biztató, ám belül mardosó aggodalommal túlfeszített mosollyal az arcán több tucat anyuka. Eljött az idő. El kellett engednünk a kezüket. Volt ebben a furcsa kettős érzésben mégis egy megnyugtató pont, egy határozott jellem, egy végtelenül kedves, szeretettel fogadó személy: Kriszta néni.
Nem telt sok időbe és az aggodalmunk szertefoszlott, igazi, őszinte mosoly ült arcunkra és teljes megnyugvással kísértük már kis nebulóinkat az iskolába. Hamarosan nem csak a tanár néni biztos ölelése, de a barátságok kialakulása is könnyített a hétköznapokon. S ahogyan a kis barátok egyre jobban kötődtek, úgy alakult köztünk, a négy anyuka között is egy igen erős kötelék. Az évek próbára tették, ilyen akadályozó volt a covidos elzárás, de mi ettől csak még erősebben összetartottunk.
Gyorsan elröppent a négy év, a kicsik felsőbe kerültek. Egy percig nem volt kérdés, hogy a következő generáció is Kriszta nénihez kell, hogy kerüljön. S mind a négy gyermeknek, jött a kistesója. A kötelék, a kapcsolódás még erősebb lett.
Ebben a közös történetben Kriszta néni kulcsfontosságú volt. Sokat segített bennünket, terelgette a gyerekeket és hatalmas szeretettel fordult feléjük.
Most búcsúzunk Kriszta néni. Mind a négy nagy, mind a négy kicsi és a négy anyuka. Köszönünk mindent!

Technikailag nem volt sok kérdőjel, hogy mit készítsek. A fotók megvoltak hamar a gyerekekről: mindenkiről az elsős és mindenkiről a mostani búcsúzós. Csanádom választotta ki a színt, jól ismeri Kriszta néni ízlését, ő választotta, hogy a tábori fotómasina album legyen és folyamatosan jóváhagyta a munkát 😊
Azt hiszem az egyik örök kedvencem lesz ez a Pasztell tavasz kollekció. Rengeteg lehetőség van benne. Nagyon vidám, visszafogott színekkel és csodálatos virágokkal.
A rejtett zsebekbe még üzenetek és kisebb alkotások is kerültek a gyerekektől.

Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni!  ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

pasztell-tavasz-13-1774890899 Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni! - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Pasztell tavasz - 13
450 Ft
pasztell-tavasz-12-1774890828 Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni! - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Pasztell tavasz - 12
450 Ft
pasztell-tavasz-11-1774890797 Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni! - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Pasztell tavasz - 11
450 Ft
pasztell-tavasz-09-1774890724 Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni! - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Pasztell tavasz - 09
450 Ft
pasztell-tavasz-08-1774889837 Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni! - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Pasztell tavasz - 08
450 Ft
pasztell-tavasz-02-1774888872 Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni! - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Pasztell tavasz - 02
450 Ft
20180508_150226_resized__1530532380_452 Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni! - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Ballag már...
750 Ft
pasztell-tavasz-viragos-kivagat-1774891511 Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni! - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Pasztell tavasz (kivágóív)
590 Ft
magic-puzzle-glue-1686478374 Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni! - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Magic puzzle glue
850 Ft
sulis_ballagas_noicsizma1__1531396644_496 Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni! - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházSulis ballagás - matricaív
Sulis ballagás - matricaív
990 Ft
tag-pastell-scrapup Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni! - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Tag-ek kivágóív
590 Ft
formaalbumok_noicsizma1__1542367928_817 Akkor és most - Köszönjük Kriszta néni! - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFotómasina formaalbum
Fotómasina formaalbum
1100 Ft