Bent tavasz – Kint tél

Úgy vélem, hogy most már azért köztudott, hogy nagyon szeretem a telet, azonban – legnagyobb bánatomra – az idei szezon sem kápráztatott el olyan gyakran a legkedvesebb csapadékformámmal, a hóval.

A tél utolsó napján, azaz február 28-án azért még megtréfált egy kicsit minket a természet és óriási pelyhekben hullott a hó, órákon keresztül. Imádtam nézni, mégha kissé le is sokkolt a látvány, hiszen másnaptól tavasz van.

Tuuudom, hogy március 1. még „csak” a meteorológiai tavasz kezdete, de akkor is ledöbbentem kissé. Főleg, hogy a lakáson belül én már úgy döntöttem, hogy bizony új évszak van és kipakoltam a tavaszi díszeket: kerámia madárkák, bazsarózsacsokor; kivirított az ajándékba kapott jácintom is stb.

Tudtam, hogy ezt a sztorit meg szeretném örökíteni, így naná, hogy lefotóztam a behavazott kertünket, ilyet egy scrapper nem hagyhat ki! 😊 12”-es oldalt készítettem ebből az emlékből.

A szépséges és csodásan virágos Virágbomba papírkészletünket használtam hozzá, amikből 4 cm-es csíkokat vágtam le, majd a petrezselyemvágó ollómmal be is irdaltam azokat – ugye milyen jó scrapbook eszközt lehet csinálni egy konyhai segítségből? Egymásra ragasztottam a felszabdalt csíkokat és az így keletkezett háttérre helyeztem rá a nagy peonys kör chipboardunkat.

A díszítés minimalista, hiszen a papírok és a fényképek viszik a prímet. Egy kis trükk, hogy még inkább a fotón legyen a fókusz: az egyik fényképet előhívattam fekete-fehérben és színesben is. A virágcsokrot a színes fotóból körbevágtam, 3D kockákat raktam alá és ráragasztottam a fekete-fehér fotóra, még intenzívebb dimenziót adva ezzel a kép témájának. Ugye milyen egyszerű, de nagyszerű megoldás?

Itt-ott elszórtam néhány festhető virág kivágatot, doodle virág chipit, matricákat, enamel pöttyöket, felbélyegeztem a dátumot, némi szöveget is írtam és végül a betűkészlet matricákból kiraktam a címet. Tudtátok, hogy ez utóbbiból r e n g e t e g szín van? Érdemes szemezgetni! 😊

Remélem, virágos hangulatba kerültök ettől a vidám virágos oldaltól és bízom benne, hogy most már tényleg hamarosan itt a tavasz!

Bent tavasz – Kint tél ScrapUp! Blog
Bent tavasz – Kint tél ScrapUp! Blog
Bent tavasz – Kint tél ScrapUp! Blog
Bent tavasz – Kint tél ScrapUp! Blog
Bent tavasz – Kint tél ScrapUp! Blog
Bent tavasz – Kint tél ScrapUp! Blog

Felhasznált termékek:

feher_alapkarton_noicsizma5__1546516076_972 Blog - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFehér alapkarton 12"
Fehér alapkarton 12"
190 Ft
web_ossz__1554119282_814 Blog - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Virágbomba papírkészlet
2390 Ft
scrapup_uj_idoszamitas-matricaiv-fekete5 Bent tavasz – Kint tél - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Új időszámítás matricaív
990 Ft
mi_igy_szorakozunk_noicsizma4__1531312821_888 Bent tavasz – Kint tél - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
MI ÍGY SZÓRAKOZUNK matricaív
990 Ft
betukeszlet_noicsizma2__1530797074_843 Bent tavasz – Kint tél - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházBetűkészlet matrica 14 választható színben
Betűkészlet matrica 14 választható színben
990 Ft
noicsizma_festheto_viragok10__1555326599_664 Bent tavasz – Kint tél - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Festhető virágok kivágatok
1550 Ft
edesem-tag-kivagoiv-1642493155 Bent tavasz – Kint tél - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
„Édesem” – tag-ek kivágóív
590 Ft
noicsizma_hu_nagy_peonys_kor1__1___1569222931_866 Bent tavasz – Kint tél - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Nagy peonys kör
890 Ft
20181003_103337__1538654991_868 Bent tavasz – Kint tél - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházTavaszi doodle virágok
Tavaszi doodle virágok
950 Ft
ongyogyulo-vagoalatet-a3-22 Bent tavasz – Kint tél - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Öngyógyuló vágóalátét A/3+ (30x45cm)
5800 Ft
papierschneide-und-falzmaschine-50046000-6a3-2 Bent tavasz – Kint tél - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Papírvágó- és falcológép
8500 Ft
ollo-8937900 Bent tavasz – Kint tél - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Hegyes papírvágó olló
2550 Ft