Többek között azért is érdemes időről-időre rendet rakni a scrap cuccaid között, mert olyan kincsekre bukkanhatsz, amikre már nem is emlékszel 😊 Én is így jártam, ezzel a SUMMER (magyarul: nyár) feliratú kivágattal és milyen jól jött most ezekhez a nyári fotókhoz, amiket oldalba szerettem volna foglalni.
Otthon, otthon (vagyis Miskolcon) nyaraltunk a kisfiammal, a nagymamája és a nagynénje legnagyobb örömére. Volt minden IS: vadaspark, strand, pancsi, kukoricaevés, kisvonatozás, kutyázás, hintázás, sütizés és persze kényeztetés, játék, olvasás, meg „gombóckodás”, ahogyan a mi családunkban hívjuk. Vagyis nagyon jól éreztük magunkat.
A fiam volt a sztár, én meg csak figyeltem néha az eseményeket és megihattam egy limcsit a nélkül, hogy 120x mondta volna nekem, hogy anya, inni, szív, fincsi. Erről a pillanatról lőttem is egy pár szelfit és gondoltam, meg is örökítem egy 12”-es oldalban.
Mivelhogy nyár van, így evidens, hogy strandon is jártunk, ahol volt medencézés a limonádézás mellett, ergó muszáj volt a Hello tenger! egyik hullámos papírját választanom alapkartonnak, amire felkerült a fehér kivágat, amit alápapíroztam (a Hello nyár papírjait hívtam ehhez segítségül).
Tudom, hogy van, akit totál kikapcsol ez az alá papírozás, nos, annyit mondok csak, hogy ez rám NEM igaz, ill. mázli, hogy volt papírom bőven a készletből (nem röhög!!!).
Díszítésnek válogattam néhány passzoló chipboardot, nyár témájú matricákat, ill. az egyik kedvenc nyári kivágat csomagból, A napfény íze kivágatokból is párat. A Hello nyár kártyacsomagja is a kezem ügyébe akadt, így abból is kivágtam kettőt a fotókhoz, amikből hármat is elhelyeztem az oldalon (1.5”x2”-es méretűek a fényképek).
Igyekeztem a színekkel és a kiegészítőkkel visszaadni azt a remek, vibráló hangulatot, amit az ember lánya nyáron, strandolás alatt érezhet, miközben egy jó limcsit szürcsölget és a gyereke a medencében pancsol. Ahhh, de jó is volt!!! 😊
Felhasznált termékek: