Decemberi napló, 2022

Elérkezett az év utolsó hónapja, mindjárt itt a karácsony! Valójában ezekben a napokban már mindenki az ünnepi előkészületekkel van elfoglalva, rohan, siet, szalad, aggódik, hogy nem lesz készen… Én is így voltam ezzel néhány évvel ezelőttig. Ez megváltozott. Lelassított egy komolyabb egészségügyi esemény és akkor megtapasztaltam, mennyire másmilyen is lehet az adventi időszak. Azóta próbálom megőrizni azt az élményt, amit akkor kaptam az élettől, a családomtól - nem aggódni, nem megfelelni minden vélt elvárásnak. Így aztán jut idő magamra is, alkotni, jól érezni magam, megélni a pillanatok varázsát és megőrizni azt egy naplóban.

Decemberi napló. Már hagyomány, évek óta elkészítem. Bár, bevallom nektek, hogy idén először nem is akartam, mert egész évben „emlékmegőrzök” heti rendszerességgel egy plannerben, és azt gondoltam elég lesz az a négy oldalpár nekem most decemberre. De aztán ahogy a lányok elkezdtek tervezni, pezsegni, engem is megihletett a dolog, és rájöttem mennyire szeretem újra és újra átlapozni a karácsonyi emlékeinket, márpedig heti két oldal nem vetekedhet egy ilyen szeretem-pillanatokat megölelgetős, ünneplős verzióval. Így aztán idén is belevágtam a Halkan ring készlet számomra legkedvesebb TN füzetében.
Ebben a naplóban hangsúlyosabb nálam a karácsonyra való készülés, a szeretet, a pozitív élmények megörökítése, az egyéb élmények mennek a plannerbe.

A decemberi naplóm idén egyszerű, apró kiegészítőkkel, chipboardokkal, kivágatokkal díszítettem csak és persze pecsételek, színezek, amit imádok. Mindig az adott napi emlék adja meg mit használok, részemről képtelen vagyok előre, „üres” albumot készíteni, amit majd kitöltök, mert a kiegészítőket a fotóhoz és az emlékhez választok.
Idén eddig egészen jól haladok, ma december 22-e van és 16-ig elkészültem. Akinek kevés ideje van, annak ajánlom ezt a TN füzet verziót, egyszerűbb, gyorsabb, kevésbé bíbelődős, mint például egy A5 méretű album megtöltése. Mutatom is a képeket, hátha inspirálok valakit.
Ha még valaki bele se kezdett, de fotózik, még most sem késő elkészíteni – sőt én is általában húsvétra fejezem be… Nem is muszáj a napok konkrét eseményeire fókuszálni, rengeteg dolog van, amit le lehet ilyenkor írni, mik voltak a kedvenc filmek, dalok, családi élmények ebben a hónapban, milyen volt a fa, a dekorációk, virgácsot vagy csokit hozott-e a Mikulás stb. (a számok is elmaradhatnak ilyenkor).
Alkossatok, szánjatok időt magatokra is! Ölelés!

Kívánok nektek békés, nyugodt és örömteli pillanatokat az ünnepi időszakra! Boldog karácsonyt!

Lily

Újabb képeslapok… Scrapup Blog

Újabb képeslapok… Scrapup Blog

Újabb képeslapok… Scrapup Blog

Újabb képeslapok… Scrapup Blog

Újabb képeslapok… Scrapup Blog

Újabb képeslapok… Scrapup Blog

Újabb képeslapok… Scrapup Blog

Újabb képeslapok… Scrapup Blog

Újabb képeslapok… Scrapup Blog

Újabb képeslapok… Scrapup Blog

 

Felhasznált termékek:

2021.halkan-ring-boríto-01-1637601728 Decemberi napló, 2022 - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Halkan ring alkotócsomag
8500 Ft
teli-csillogas-alkotocsomag-1669275402 Decemberi napló, 2022 - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Téli csillogás alkotócsomag
8800 Ft
2021_halkan_ring_szotaras_a5_matrica.rgb-01-1637657567 Decemberi napló, 2022 - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
„Halkan ring” – szöveges matrica
1490 Ft
noicsizma_allat_portrek9__1570522886_971 Decemberi napló, 2022 - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Állat portrék
890 Ft
noicsizma_teli_allatkak3__1570609947_836 Decemberi napló, 2022 - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Téli állatkák
1500 Ft
noicsizma_teli_bagazs8__1570609718_373 Decemberi napló, 2022 - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Téli bagázs
950 Ft
20181106_124637__1542201196_618 Decemberi napló, 2022 - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházÉjszakai fenyőerdő
Éjszakai fenyőerdő
1050 Ft
ketoldalas-ragasztoszalag Decemberi napló, 2022 - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Kétoldalas ragasztószalag
850 Ft