Térjünk vissza néha a régi dolgokhoz és vegyük elő újra a Pocket Lettert! Kerestem megint egy üres tasakot, majd a kis kártyák az ősz színeibe öltöztek a kezem alatt. A kis méretük ellenére számtalan lehetőség rejlik bennük. Én most úgy gondoltam, hogy a két oldaluk az ősz két arcát mutatja majd meg.
A kártyák alapjához különböző, őszi témájú csomagok papírjait (Retro ősz, Bekuckózva, Itt van az ősz) használtam, melyekhez kivágatokat guberáltam a cuccaim között. Nagyon tetszettek és így nehezen döntöttem, hogy az aranyos-bekuckózós vagy a művészi-felnőttesebb kivágatokból dekoráljak-e. A hátoldal miatt végül az utóbbira esett a választásom. (őszipocket1 és 4)
A háttér szélét öregbítettem-tintáztam. A sorrend és elrendezés pedig gyorsan hozta magával, mely díszítő elemek kerüljenek rájuk. Újra kiléptem a tasakok határaiból; a jobb alsóknál a képet kettévágtam és a matrica-feliratokat tasakra ragasztottam, nem pedig a kártyára. Másrészt a kraft kartoncsíkot, mely egy vágókéses maradék volt, nem vágtam rövidebbre, így kinyúlva a tasakból a felette levő kártya egy részét is eltakarja. Ide el tudtam rejteni egy kis dekorációt egy idézetes matricával. (kép: őszpocket3)
A hátoldal pedig az új, halloween-es matricák, valamint maradék papírok és régi pufis és csillámos matricák felhasználásával készült el. Ezeken is tintáztam-öregbítettem, valamint internetről nyomtatott bingo-kártyákat ragasztottam háttérnek. Igyekeztem többféle díszítést alkalmazni úgy, hogy megmaradjon az egységes kép. (kép: őszpocket5-6)
Ezek a kártyácskák is nálam maradnak egyelőre, amíg meg nem találják új, szerető gazdájukat…
Felhasznált termékek: