Javában dübörög a nyár, én viszont egy- vagyis mindjárt két ballagási albumot hoztam mutatóba.
Június közepére szólt a megbízásom egy alsó tagozatot búcsúztató osztálytól, de miután újfent iskolába járok, a vizsgáim miatt az utolsó hétre maradt a megvalósítás. Szerencsére a formátumot már jó előre kitaláltam. Pl. a méretét, ami 15x15 cm, vagy azt, hogy az album gerince mosható, varrható kraft kartonból szeretném, mert ez strapabíró és tök jól lehet vele dolgozni, de a belső oldalak különbözőképp nyitható verzióit is előre kigondoltam. Egyedül a lapok összefűzése nem állt össze teljesen, de nem izgultam, mert már tudom, hogy általában szorult helyzetben születnek a legjobb megoldások 😊 Pl. az eredeti elképzelésem az volt, hogy a gerincre egymás fölé csinálok egy-egy lyukat és azon keresztül rögzítem a belső oldalakat, viszont már menet közben - ahogy gyűltek a vaskos kis belsők - kiderült, hogy nem lesz jó, így hát 3-3 darab, szegeccsel megerősített lyukat ütöttem. Ezzel a megoldással kényelmesen nyitható belső lapokat kaptam.
Az eredeti vállalásom 20-30 fotó volt… na most ennek kb. a duplája került végül bele. Mindig túltolom, de már ezt is előre belekalkulálom 😀
Az albumhoz egyedi belső szövegeket (az eseményekhez, helyszínekhez igazodva) gyártottam, amelyekből valószínűleg termék is lesz jövőre, ugyanis a szavak többsége általánosan használható.
A két albumot szimultán készítettem, és így meglepően gyorsan tudtam haladni!
Felhasznált termékek: