Halika!
Ennek a gyakorlatnak az ötlete végtelenül egyszerű: minden nap végén írjatok (legalább) 1 azaz egy szót, ami a napotokat jellemezte – mindenféle szabály és korlátozás nélkül. Csak ÍRJ!
Ugye, hogy kivitelezhetőnek tűnik? Íme egy újabb ötlet az összegzésre, ami az e havi kihívás, itt olvashattok róla, ha esetleg még nem tettétek meg.
Jómagam is elkezdtem ezt a projektet ebben az évben, nyitottam rá egy havi bontású Heidi Swapp féle füzetet és az újdonságok közül az MP-s matricák segítségével el is kezdtem a kis négyzetek díszítését.
A napokat a napjelölő körmatricákkal ragasztgattam végig, imádom ezeket a színeket. Majd jött még egy-két grafikus matrica – igazi januári hangulatúak ezek a kis kávéspoharak, croissant (hiszen a nemzetközi croissant nap is januárban van, csak mondom 😊), gyertyák stb.; néhány szöveges matrica is felkerült az oldalakra, pecsételés ide meg oda és pontokba szedtem a szavakat, ahová több is jutott, mint csak egy. Ennyi az egész.
Imádom feladat a nap végén kicsit leülni, végiggondolni, hogy milyen is volt a napom, felírni a szavamat és a hét végén átvezetni azokat a füzetembe, kicsit dekorálni, pecsételni, végiggondolva ezzel a hetemet. Igazi relax és énidő is egyben.
Remélem Titeket is megmozgat ez az ötlet, alkossatok és írjátok fel a szavatokat minden nap!
Felhasznált termékek:
{vmimport 1471}{vmimport 1472}