Nem kedveltem sosem a matekot. Gondolom ezzel nem mondok túl sok újdonságot, hiszen, akik ismernek tudják, hogy bölcsész lány vagyok (háromszoros ráadásul 😊). A síkgeometriával pedig egyenes ki lehetett üldözni a világból, DE a rombuszt mindig is csíptem, mivel paralelogramma és a szó hangzása megfogott.
A minap egy podcastban újra hallottam ezt a szót és rájöttem, hogy nem is alkottam még ilyen formával scrap alkotást. Így lett rombusz mintás ez az A4-es oldal, ami egyben a februári kávézásiamnak is egy összefoglalója (hiába, nem tudok szabadulni a februári kihívástól 😊) és az MP-mbe is bekerül majd.
Kávézni éppen 10 éve kezdtem el, előtte csak az illatát szerettem, meg persze kislányként a tejszínhabot leenni anyám kávéjáról. Egy munkának “köszönhetően” lettem kávé fogyasztó, amióta pedig a specialty kávék kishazánkban is megjelentek és teret hódítottak, az én szívemet végképp megnyerte magának ez a szenvedély.
Igyekszem napi egyre limitálni és szeretem társaságban fogyasztani, lehetőleg forrón, leginkább azért, mert a kisgyerekes létben túlságosan sokszor történt meg, hogy már csak hidegen tudtam meginni a napi adagomat és azt is egyedül (köszi Covid…).
Az oldalhoz 3 fotót használtam fel, ami 3 különböző kávézós eseményt fed le: egy barátnős csacsogást a lakhelyünkhöz közeli kis kávézóban, egy munkatárssal ventillálást a kedvenc lipótvárosi helyünkön, ahol a flódni kihagyhatatlan és egy randizós kávét T-vel egy fancy Insta helyen, amit az érdekes városi sétánk után ejtettünk meg.
Mivel csupa városi helyszín mi mást is használhattam volna, mint az új készletünket, a Városi tavaszt az oldal megvalósításához.
Imádós a készlet színpalettája, a papírok mintázata (a házikós a kedvencem, szerintem több projekthez is fel fogom használni), a sokféle kivágat, a szöveges matrica mind- mind remek lehetőségeket adnak az alkotásra.
A fotók mérete határozta meg a kivágott rombuszok méretét. Igyekeztem úgy elrendezni az alakzatokat az alapkartonon, hogy ne nagyon legyen minta ismétlés egy soron belül, valamint a kiválasztott papírok színei is harmonizáljanak a képek színeivel.
A fényképekkel szomszédos rombuszokra pakoltam fel néhány szöveges matricát, pár kivágatot és még egy-két enamel “pötyit” is díszítésként.
A címhez a kedvenc betűkészlet matricámat használtam és ráadásul feketét, hogy kitűnjön a sok-sok forma és minta közül. A fotókat és néhány más alakzatot is 3D kockával megemeltem, hogy visszaköszönjön a városi mozgalmasság, mert igaz ugyan, hogy egy jó kávé és kellemes társaság mellett az idő egy kicsit megáll, de a város lüktetése körülvesz és része az életünknek.
Ti szoktatok kávézni? Van kedvenc beülős helyetek? Javasoljatok újakat, vagy meg is hívhattok egy csészére 😊
Felhasznált termékek: