14. hét - Bologna

Sziasztok! Nem tudom hányan örökítitek meg az emlékeiteket hétről-hétre, de biztosan mindannyian kerültetek olyan helyzetbe, hogy voltak elmaradások. Nekem most több hétnyi van, mert márciusban és áprilisban két utazás is várt rám. Az egyik évforduló ünnep volt, amit majd egy albumban szeretnék megörökíteni.
A másik pedig egy olyan kaland, ami után már kb. másfél éve vágyakoztam és idén megadatott – a lányommal (aki mesekönyv illusztrátor) együtt mehettem a Bologna Children’s Book Fair kiállításra. Tíz napot töltöttünk együtt ebben a fantasztikus városban, és részt vettünk ezen az elképesztő rendezvényen.

Most az év 14. hetének Memory planner-embe került emlékeit hozom nektek. Nem törekedtem sem teljességre, sem részletes leírásokra, hiszen a több mint kétezer kép és a rengeteg élmény nem férne ilyen keretek közé. Így az MP-be a hét lenyomata, inkább egy-egy pillanat, meghatározó kép vagy hangulat került – a többinek külön album(ok)ban a helye.

Orsi és Sophie „Városi tavasz” kollekcióját használtam az oldalpáron. Kiemeltem a pöttyös papírt, ami színeiben és vidámságában hozta a játékos hangulatot, ami egy mesekönyv fesztiválhoz illik. Ehhez válogattam kivágatokat, washit és matricát.
Már alapból feldobáltam egy elrendezést, ami tetszett. Csak utána nyomtattam képeket és persze ezután újra kellett kicsit rendezni ezt-azt, de nagyjából megőriztem az alapot. Nem készítettem plusz lapot, felnyíló elemet vagy ilyesmi, mert már írtam egy 42 oldalas naplót (a helyben írt, kézi jegyzeteim mellé), itt meg úgyis esélytelen lett volna. :D
Hogy fokozzam a hangulatomat, közben itthon kovászos focaccia készült, és egész hasonlít a kint kóstolt csodákra.

Életem egyik meghatározó élménye volt ez a hét, telis-tele inspiráló élményekkel; fantasztikus emberekkel, alkotókkal találkoztam, rengeteg különleges (és döbbenetes) mesekönyvet láttam, több előadáson és beszélgetésen vettem részt.
Nyilván egy MP oldalpár nem tudja visszaadni, amit ott megéltem, de hozza a hangulatot, és alkalmas arra, hogy az élményt később – akár évek múltán is – felidézze majd.
Még mindig lelkesen naplózok, és neki is látok az elmaradt pótlásoknak!

Alkotni jó!
Lily

14. hét - Bologna ScrapUp Blog

14. hét - Bologna ScrapUp Blog

14. hét - Bologna ScrapUp Blog

14. hét - Bologna ScrapUp Blog

14. hét - Bologna ScrapUp Blog

14. hét - Bologna ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

varosi-tavasz-a5-szoveges-matrica-1739787560 14. hét - Bologna - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Városi tavasz szöveges
1490 Ft
varosi-tavasz-a4-kivagat-1739544535 14. hét - Bologna - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Városi tavasz kivágat
1550 Ft
varosi-tavasz-washi-a5-matrica-1739544264 14. hét - Bologna - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Városi tavasz washi A5
1490 Ft
varosi-tavasz-09-1739546228 14. hét - Bologna - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Városi tavasz-09
450 Ft