Tábori beszámoló

Sziasztok!

Lassan 1 hónappal ezelőtt, március 21.-e és 23.-a között került megrendezésre idén a tavaszi ScrapUp! scrapbook tábor, amit immár 6. alkalommal szerveztem jómagam.

Az izgalmas előkészületeket még izgalmasabb valóság követte.

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Sajnos három társunk betegség miatt nem tudott részt venni a táborban, nekik innen is jobbulást kívánok és bízom benne, hogy legközelebb mindenki meg tud jelenni, aki jelentkezett és szeretett volna eljönni a táborba.

Így is majdnem 50 fő részvételével zajlott az esemény, ahol 4 workshopon vehettek részt a tábor lakói.

A pénteki napon Kaposiné Vizi Orsi a ScrapUp! kreatív csapatának tagja tartott workshopot. Egy albumot hozott Orsi, ami nem volt kis kihívás még a tapasztaltabb scrapbookosoknak sem, de szerencsére Orsi készséggel segített mindenkinek, akinek erre igénye volt, így sokan el is készültek a 20x20-as méretű albummal, amibe rengeteg technika volt, de ezzel együtt jó sok fénykép befogadására alkalmas.

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Vacsoránál a bőség zavarával küzdöttünk, mindenkinek jutott valami fogára való.

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Nyilván most is voltak, akik kimaxolták az időt és hajnalig alkottak.

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Szombaton a bőséges és finom reggeli után következett a meghívott alkotónk Wittinger Anna workshopja, aki egy 15x15 cm-es hajtogatott albummal lepte meg a közönséget, ami sokaknak nagy kedvence lett, lelkesen hajtogattak a lányok.

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

A nagy alkotókedvet egy fenséges ebéddel szakítottuk meg. A svédasztalon volt minden is, ami szemnek, szájnak ingere.

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

 

Az ebéd utáni fotózkodás szokás szerint jó hangulatban és nagyon gyorsan lezajlott.

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

A délutáni workshop volt az igazi meglepetés, hisz csapattagunk Sophie (Ekek-Ranga Zsófia) nagylánya tartotta a ws-t a maga 12 évével. Hatalmas sikere volt!

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Itt is gratulálok Borónak ehhez a csodálatos ws-hez és Sophienak is a csodálatos nagylányához.

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Boró össze szedett volt, választékosan, érthetően magyarázott, kedves volt és alkotás közben nagyon ügyesen, határozottan segített, válaszolt minden kérdésre. Le a kalappal, hogy ilyen fiatalon ilyen tehetséggel és csodálatos természettel rendelkezik. A büszke szülőknek meg dagadjon a mája és köszönöm nekik is, hogy hozzájárultak Boró tábori részvételéhez a nehézségek ellenére. (Sophie nem tudott eljönni a táborba, mert a legkisebb lánya kórházba került és vakbélműtéten esett át, de szerencsére már jól van.)

A vacsora is csodás volt, ahogy ezt már ebben a hotelban megszoktuk. A desszert után mindenki visszatért még az alkotóasztalokhoz és dolgozott valamelyik projekten.

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

A vasárnapi reggelit már kicsit visszafogottan fogyasztottuk, hiszen már tele volt a bendőnk az előző 2 nap rengeteg finomságával.

Eszter (Újvári), aki szintén a ScrapUp! kreatív csapatának a tagja, egy nagyon cuki, különleges alkotással készült. Képeslapot készítettünk, ami akár minialbumként is szolgál. Fantasztikus alkotások születtek itt is.

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

Tábori beszámoló ScrapUp Blog

A vasárnap délelőtt mindig nagyon mozgalmas, hiszen mindenki különböző időpontokban indul útnak, hogy vissza térjen a való világba. Ilyenkor már elhagyjuk a szobáinkat, kezdjük elpakolni a scrap cuccainkat, búcsúzkodunk, hálálkodunk, hogy ilyen szuper csapat jön össze évek óta és csodás élményekkel zárjuk a tábort.

Külön köszönöm Orsinak (Hemrik Orsi) és Sophienak (Eke-Ranga Zsófia), hogy megálmodták és megvalósították a Városi tavasz készletünket, amikből az alkotások nagy része készült és ami osztatlan sikert aratott.

Szerencsére többen már elköszönésnél kérdezik, hogy mikor lesz a következő?! (Hamarosan ezt is elárulom!)

Köszönöm mindenkinek, aki ott volt, hogy a megjelenésével emelte a tábor színvonalát, köszönöm a workshop tartóknak a csodálatos projekteket és szeretettel várlak benneteket a következő táborba is!

Teti