Tavaszi oldal - Barátok

A mai blogbejegyzésemre készülve egy régóta dédelgetett álmomat valósítottam meg. A Pinteresten kalandozva érdekes oldalak bukkantak fel, melyek hangulata megfogott. Az elrendezés geometrikussága mellett számos technikai lehetőséget láttam meg ebben a műfajban. Mindenképpen ki akartam próbálni, sőt bizton állíthatom, hogy többször vissza fogok térni a sablonokhoz, kísérletezgetek még a színekkel, formákkal és díszítési módszerekkel.

Lássuk, hogyan is készült ez az oldal; FrauPester kihívása inspirált a sötét háttér választásában, a neten talált elrendezésekből pedig létrehoztam egy sajátot. A lányom fotóiból még bőven akadt, amit eddig nem dolgoztam fel, így ezek közül választottam kettőt. Ezek méretéhez igazítottam a sablonomat, amit halványan megszerkesztettem a fekete alapkartonra. Összegyűjtöttem rózsaszín papírokat, de aztán rájöttem, hogy kissé túllőttem a célon, más színt is bele kell vinnem a kompozícióba. Ezért tettem fel a fekete-fehér mintás, geometrikus papírokból az alapra egy-egy foltot. Még mindig nem volt egyensúlyban az oldal, ezért a ruha színét visszajátszó vörös háttér is kellett. Ezután már csak dekorálás és finomítás következett. A kép köré keretet vágtam Sizzix-szel, kivágatokat válogattam és rendezgettem, majd rétegezve ragasztottam. Végül, ahogy az asztalomon feküdt, hiányzott még valami: felirat vagy komment. Nem voltam most poetikus hangulatban, inkább feltúrtam a chipboard-készletem, majd a megfelelőnek vélt darabbal megkoronáztam az oldalt.

Büszke vagyok és hihetetlen számomra, hogy a képre nézve egy gyönyörű, csinos, fiatal nőt látok, akinek az életéért én is felelős vagyok. Olyan gyorsan eltelt ez a 18-19 év! Azoknak mondom, akiknek még kicsik a gyerekeik; töltsetek velük minél több időt, éljetek meg minél több pillanatot együtt és dokumentáljatok minél többet ezekből, mert különben elfelejtődnek! Mi lehetne jobb zárszó: éld meg- rögzítsd- dokumentálj- alkoss!

Moodboard Nr1. ScrapUp Blog

Moodboard Nr1. ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

hello-tenger-9-1656398483 Blog - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Hello tenger 9
390 Ft
hello-tenger-2-1656397522 Moodboard Nr1. - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Hello tenger 2
450 Ft
web_hp_05__1532003937_10 Moodboard Nr1. - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Idén is lesz tavasz! - papírkészlet
990 Ft
hello_noicsizma3__1547030717_523 Moodboard Nr1. - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Hello chipboardok
850 Ft
papierschneide-und-falzmaschine-50046000-6a3-2 Moodboard Nr1. - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Papírvágó- és falcológép
8500 Ft