Boga februári fonalas kihívásáról nekem egyből a hímzés jutott az eszembe. Jót is mosolyogtam magamban, hiszen nagyjából 30 éve hímeztem utoljára (a nagymamámnak egy sütőkesztyűt, erre határozottan emlékszem).
A hímző-tudásom igencsak megkopott, így miután körvonalazódott a mintám, hosszú órákat töltöttem a megfelelő öltésfajta megtalálásával.
Ide gyorsan be is szúrnék pár gondolatot, miért is szívügyem a scrapbook évek óta…
A Buddha türelmemből másodpercek alatt képesek kibillenteni a “mi tart ezen ennyi ideig?”, “ez csak papír”, “dobjál össze valamit, aztán jó lesz az” mondatok. Számomra ez egy tanulási út, hónapról hónapra igyekszem valami új témába vagy technikába beleásni magam, próbálgatom az ezekben rejlő lehetőségeket, és igyekszem mindezt legjobb tudásom szerint megmutatni Nektek - és saját magamnak. A hímzésemet többször bontottam vissza, kezdtem újra, mindeközben eszembe jutottak az általános iskolás évek, a nagymamám kesztyűje, a közös ebédek, a gyerekkorom jobb évei. És ezzel el is érkeztünk oda, miért is csináljuk ezt hétről hétre, hónapról hónapra - magunk miatt, az emlékeink miatt, megőrzünk és továbbadunk. A magunk nem hétköznapi módján.
Visszakanyarodva a hímzéshez 😊 Hát… a technika tanárnőm szerintem egy erős hármasra osztályozna, hiszen imitt-amott kicsit kilóg, kicsit csálé - de az enyém 😊
Mivel egy nagyon erős és domináns háttér készült, így az oldal többi része a minimalizmus jegyében épült fel.
Egy fantasztikus belső utazáson vettem részt, köszönöm Boga a lehetőséget ❤️
Süti
Felhasznált termékek:
