Cabo da Roca

A Szikla fok. Európa legnyugatibb pontja.

Luís de Camões, a portugál nemzeti költő szerint: "Ez az a hely, ahol a Föld véget ér és a tenger kezdődik”. Pontosabban az óceán. A Cabo da Roca Lisszabontól mintegy negyven kilométernyire, az Atlanti-óceán partján található hatalma sziklaszirt 140 méter magasan az óceán felett. Kicsiny portugál falvakon keresztül kanyarog odáig az út. Naná, hogy nem hagytuk ki, amikor Lisszabonban voltunk. Óriási élmény volt, pont olyan, mint, amit a filmeken látsz: egy 1772 óta működő világítótorony, gyönyörű geológiai formák, amit jégvirág borít, állandó viharos szél, és az óceán végtelen, csodás kékje…

A Szikrázó nyár 04-es papírját használtam alapként, amire először egy kicsit pecsételtem. A fénykép két végét eltéptem és az Itt van az ősz 02-es papírját - aminek a színei pont jók voltak hozzá - használtam rétegezésként. De előtte még kivágtam egy kör alakú részt belőle Sizixszel, amit kiemeltem, és így kapott egy kis „mélységet”. Ezt az ötletet már sokszor láttam a Pinteresten, rég ki akartam próbálni.  Az így kapott rétegezett, fényképet még az alaptól is elemeltem egy kicsit, mint ahogyan a kiegészítők egy részét is. Ezután már csak a díszítgetés maradt hátra, amit chipboarddal, kivágatokkal valósítottam meg. A cím a smart betűkészlettel készült, amit tintával festettem sötétbarnára.

Cabo da Roca ScrapUp Blog

Cabo da Roca ScrapUp Blog

Cabo da Roca ScrapUp Blog

Cabo da Roca ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

szikrazo-nyar-04-1685268687 Cabo da Roca - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Szikrázó nyár-04
450 Ft
smart_mini_noicsizma1__1528112183_662 Cabo da Roca - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházChipboard betűkészlet - Smart Mini
Chipboard betűkészlet - Smart Mini
1090 Ft
itt-van-az-osz-papir-02-1664977221 Cabo da Roca - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Itt van az ősz 02
450 Ft
web_k1__1542023600_438 Cabo da Roca - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházIde útlevél kell! - A5 kivágóív
Ide útlevél kell! - A5 kivágóív
590 Ft
20181003_102854__1538655360_622 Cabo da Roca - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházKörök sziluettje
Körök sziluettje
790 Ft
napsutotte-utakon-utazos-kivagat-1715272729 Cabo da Roca - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Napsütötte utakon - utazós kivágatok
1550 Ft
ketoldalas-ragasztoszalag Cabo da Roca - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Kétoldalas ragasztószalag
850 Ft