Borítékos

Inspiráció után kutatva leltem rá a HipKit Klub egyik alkotására (Natalie Desousa), amit liftelni szerettem volna a mi papírjainkból.

Az alapot is kicsit megvariáltam; geometrikus mintájú papír adja a keretet, amire egy fehér alapkarton került. Erre rajzoltam a téglamintát először ceruzával, aztán inkább tollal is megerősítettem a vonalakat, hogy hangsúlyosabbak legyenek. A borítékkészítő masinámmal némi bénázás után elkészítettem a kis borítékokat, néhányba maradék papírból hátteret is tettem a kinyitott belsejébe. Az oldalra három, kisméretű fényképet választottam ki, ezeknek fehér papírból hagytam egy kis keretet is, de akár chipboard-instakeretekkel is jól mutathatnak. Az elrendezgetés után jött a díszítőelemek válogatása-tologatása. A végső felragasztásnál pedig ügyelek arra, hogy megmaradjon ez az elrendezés; ehhez én általában gyorsan lefényképezem a végső változatot és igyekszem ahhoz tartani magam (ha sikerül…). Most címként is egy chipit választottam és szokás szerint meghagytam a nyers színét, hogy a nyugodtságával ellensúlyozza az oldal mozgalmasságát.

Borítékos ScrapUp Blog

Borítékos ScrapUp Blog

Felhasznált termékek:

napsutotte-utakon-06-1715273774 Borítékos - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Napsütötte utakon 06
450 Ft
varosi-tavasz-08-1739546144 Borítékos - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Városi tavasz-08
450 Ft
varosi-tavasz-07-1739546042 Borítékos - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Városi tavasz-07
450 Ft
varosi-tavasz-04-1739545758 Borítékos - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Városi tavasz-04
450 Ft
bolondos-tavasz-02-1678348907 Borítékos - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Bolondos tavasz-02
450 Ft
enido2-1712119860 Borítékos - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Énidő-02
450 Ft
feher_alapkarton_noicsizma5__1546516076_972 Borítékos - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFehér alapkarton 12"
Fehér alapkarton 12"
290 Ft
varosi-tavasz-a4-kivagat-1739544535 Borítékos - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
Városi tavasz kivágat
1550 Ft
a-kisfiu-alma-kivagatok-1685537637 Borítékos - Scrapup.hu - ScrapBook Webáruház
A kisfiú álma kivágat
1900 Ft
fenykepezz_sokat_noicsizma1__1530882942_384 Borítékos - Scrapup.hu - ScrapBook WebáruházFényképezz sokat! matrica
Fényképezz sokat! matrica
990 Ft