Pár évvel ezelőtt részt vettünk egy közös családi fotózáson. Azóta is csodálom, miként oldódott fel az én alapvetően tartózkodó férjem és fiam a kamera és a kedves-gondos figyelem kereszttüzében. A lányom persze csillogott, ahogy a korabeli csini lányok szoktak.
Csodás képek készültek.
És nem csupán azért, mert szépek a gyerekeim – bár nem tagadom, azok! 😊😊
Azért is, mert ezek a fotók igazán elkapták mindkettő csinytalan természetét, a gyermekkor báját, a kedvességüket.
Nézem ezeket a képeket: milyen picik voltak még! Milyen békés volt még itt az élet, az óvoda óvó köreiben, és a kisiskolás-kor békés vizein. Olyan jó visszagondolni erre az időszakra – különösen így ősszel, amikor lassan-lassan minden nappal megyünk bele a sötétebb napokba, a borongósabb hangulatokba. Ilyenkor talán nem csak én érzem, nyári emberként, hogy az ősz közeledtével kicsit mindenki befelé fordul, elmélkedőbb, szomorkásabb lesz.
Ezért is készítettem ezt az oldalt, a Kincseimmel. A majdnem-teljes-koszorú egy régi kedves papírommal készült. Ezt megint olyan régóta tartogattam: bíztam benne, hogy az ágak majd megtalálják a maguk helyét egy oldalon. Ez most meg is történt. 😊 Két fotó, egy kevés pékzsineg, körben pár szómatrica és pufi matrica.
Most kiteszem ezt az oldalt és egy darabig csak nézem. Jól fog esni a mindennapok rohanása mellett. Készítsetek Ti is kis emlékeztetőt magatoknak a fontos pillanatokról, emlékekről: az ősz épp erre is való.
Alkossatok velünk!
Felhasznált termékek:
